Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

P. Szabó György: A türelmi rendelet (edictum tolcrantiae) fogadtatása és hatása Veszprém vármegyében, a pápai és a veszprémi református gyülekezet történetének tükrében

lőkurátorával, hogy a „kegyelmes Resolutio" nyomtatásban már a birtokában van, s hogy „ezen Veszprém vármegyében 14- Jan. tartandó Generális Gyűlésen fog ezen parancsolat publikáltatni bizonyosan . . ."

2 Ez azonban egyelőre elmaradt és csak január 25-én történt meg. Ezért a pápai reformátusok az evangéliusokkal együtt január 14-én még a rendelet leérkezése és publikálása előtt kérvényt adtak be a vármegyéhez, amelyben vallásgyakorlatuk visszaállítását kérték. A vármegye felfogására jellemző, hogy mégcsak nem is foglalkozott a kérvénnyel. A vármegyeszervezet, amely a rendiség hatalmának legfőbb bástyája volt, József uralkodásának kezdetéig a fénykorát élte. Minden vármegye egy-egy kis állam volt az államban, „generális congregatio"ja intézte a területen előforduló összes közigazgatási, politikai, sőt törvénykezési ügyeket. A főispán által összehívott közgyűlés határozott minden fontosabb kérdésben és a szolgabírók úgyszólván teljhatalommal rendelkeztek a járásokban. II. József egyenjogúsító és központosító elveivel a klikkek uralmát biztosító vármegyerendszer érdekszervezete szinte magától értetődően került összeütközésbe. Az uralkodó elképzeléseinek legnagyobb akadályát a vármegyékben látta, ezért kezdettől fogva azok önkormányzati jogának felszámolására törekedett.

2 Az alkotmányról tárgyalva nem egyszer kijelentette tanácsadóinak: „Es ist der grösste Fehler der Verfassung, dans alles durch General Congregationen behandelt wurde." 9 Már a koronázási szertartás mellőzése nagy felháborodást szült, amikor pedig a császár a koronát Bécsbe vitette, a vármegyék élesen tütakoztak az eljárás ellen, és egymás után küldték fel méltatlankodó felirataikat a helytartótanácshoz. De így volt ez József későbbi közigazgatási, politikai, oktatási reformjaival kapcsolatban is. Mindezt csak annak bizonyítására jegyezzük meg, hogy az aulikus vármegyék és rendek ellenállása, negatív viszonyulása II. Józsefnek szinte minden reformintézkedésével szemben megnyilvánult, nem csupán a türelmi rendelettel szemben, melynek jelentőségét és szükségét a nemzet jövője szempontjából, osztályérdekeikre korlátozódó látókörüknél vagy éppen vallási elfogultságuknál fogva, akkor jobbára nem ismerték és ismerhették fel. A vármegyék katolikus vezetői a tisztségükből eredő privüégiumokat, vagyis hatalmi előjogaikat féltették a protestánsoktól, a türelmi rendelettel tehát nemcsak felekezeti, hanem osztályérdekből is szembehelyezkedtek. A vármegyék a rendek felekezeti megoszlása és súlya szerint, elutasítóan vagy örömmel fogadták a türelmi parancsot. A megyék többsége azonban — a rendek katolikus túlsúlya itt nyilvánvaló volt — megpróbálta szabotálni és semmibe venni a rendeletet, és elodázni annak kihúdetését. Veszprém vármegyében is ez történt, melynek közigazgatása hagyományosan aulikus volt, hisz a főispáni tisztet a XVIII. sz.-ban szinte rendszeresen a veszprémi katolikus püspökök töltötték be. így már érthetőek azok a kirívó atrocitások, melyek a protestánsokat a vármegye részéről minduntalan érték, érthető az a soha nem lankadó ellenreformációs szellem, amely a vármegye politikai vezetését korábbról is jellemezte, és érthető a türelmi rendeletnek a vármegye részéről való kedvezőtlen és elutasító fogadtatása. Az uralkodó utasítása szerint az 1781. október 25-i rendeletet a helytartótanácsnak mielőbb ki kellett hirdetnie a megyei közgyűléseken és ki kellett nyomtattatnia. A helytartótanács a leiratot még novemberben elküldte a főispánoknak, de a nyomtatást jóidéig sikerült halogatnia, így a nyomtatvány csak december 21-én látott napvilágot. 0 A helytartótanács rendeletére a türelmi rendeletet az 1782. január 25-i vármegyei gyűlésen mutatták be, amellyel a rendeletnek a vármegye részéről való elismertetése volt a céljuk. Mégis a megyei ügyész, Kun László javaslatára a gyűlés úgy határozott, hogy a vármegye a türelmi rendelet végrehajtását egy elkövetkező országgyűlésig elhalasztja. A végzés ellen a ^lenlevő protestánsok nyilatkozatban tiltakoztak, de azt a megye minden észrevétel nélkül visszaadta. Ugyanezen a gyűlésen a pápai reformátusok kérték azt is, hogy a rendeletet írásban adják ki számukra. Ezt január 26-án, hiteles másolatban meg is kapták. A pápai református vezetők indítványára, még 25-én a vármegye protestánsai közösen írásban tiltakoztak a megyei ügyész óvása ellen, s arra hivatkoztak, hogy számukra a vallásgyakorlatot nem a türelmi rendelet adta meg, hanem a régebbi békekötések és országgyűlések vallásügyi határozatai és záradékai, II. József rendelete csak ősi jogaikba helyezte őket vissza. A tiltakozást felolvasták ugyan a megyegyűlésen, de nem engedték jegyzőkönyvbe vetetni, hanem visszaadták azt a protestánsok vezetőinek. A gyűlésen részt vevő protestáns nemesek hiába követtek el minden tőlük telhetőt, jelentős kisebbségben voltak, így nem tudták megakadályozni azt a velük szemben elkövetett cinikus justizmordot, hogy a megye az ő nevükben is tiltakozzék a türelmi rendelet ellen.

34 A vármegye törvénytelen módon, tehát úgy küldte fel határozatát a helytartótanácshoz, mintha a protestánsok is tütakoztak volna a számukra megváltást hozó vallásügyi rendelkezés ellen. Azt a látszatot kelthette ez, mintha a Veszprém megyei protestánsok nem is akarnák a szabad vallásgyakorlatot és akaratuk ellenére kényszerítik őket a jogaikkal való élésre. A türelmi rendeletet akárcsak több más megyében, Veszprém vármegye közgyűlésén, a kúály határozott utasítása ellenére sohasem hirdették ki. A megyegyűlések általában arra hivatkoztak (Veszprém vármegye is), hogy a vallásügy törvényes szabályozásának joga nem az uralkodót, hanem az országgyűlést illeti meg. De arról elfeledkeztek, hogy az Explanatio Leopoldina és a két Carolina resolutio is melyek véghez vitték a protestánsok jogfosztását - csak királyi rendeletek voltak, melyeket egy ország-