Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

P. Szabó György: A türelmi rendelet (edictum tolcrantiae) fogadtatása és hatása Veszprém vármegyében, a pápai és a veszprémi református gyülekezet történetének tükrében

gyűlés sem erősített meg. Ez az „alkotmányosai" bezzeg nem jutott eszébe a Padányi Bíró Márton, veszprémi katolikus püspök-főispán által irányított reakciós vármegyének, amikor azt az 1752. évi királyi rendeletet, amely a pápaiakat megfosztotta szabad vallásgyakorlatuktól, - pár nap alatt végre is hajtották. A vármegye ilyenképpen most magával a császárral dacolt, hisz az Veszprém megyének két heti terminust tűzött ki jelentésének beadására a rendelet vételétől számítva. 7 Torkos Jakab szuperintendens a Ráday Gedeonhoz írt, korábban már említett levelében szükségesnek tartotta, hogy a pápaiak mihamarabb kérelmezzék a földesúr által elvett és lefoglalt egyházi ingatlanaik visszaadását, „még pedig directe Ö felsége előtt". A személyes kihallgatás a pápai reformátusok számára most már nemcsak a telkek miatt vált halaszthatatlanul szükségessé, hanem elsősorban vallásgyakorlatuk miatt, hisz a vármegye megtagadta a türelmi rendelet kihúdetését és végrehajtását. 1782. febr. 14-én kelt kérvényükben a pápai kálvinisták ismét külön folyamodtak a királyhoz. Ebben köszönetet mondtak a protestánsok iránti jóindulatáért és kérték, hogy engedélyezze számukra városukban a vallásgyakorlatot. 9 Talán ebben a kérvényükben fejtették ki legrészletesebben sérelmeiket. Vallásgyakorlatuk kezdetét - Lampe egyháztörténetére hivatkozva - 1525-re tették. A kérvényt Sándor Gergely főkurator és Osvald Zsigmond személyesen vitték fel Bécsbe, és azt a február 26-i audencián nyújtották át II. Józsefnek.

40 E beszélgetések során hangzottak el a következők: „Császár: Kié most a fundusok? Felelet: Az egri püspöké Felség, anélkül, hogy fizetett volna értük valamit. Császár: Artikuláris volt az a hely? Felelet: Igen, Felség. Pápa város az 1681:26. tc.-ben kifejezetten meg van nevezve. Császár: Mennyien vagytok? Felelet: több mint ezren, Felség. Császár: Ez mind református? Felelet: Igen, Felség." Március 15-én a pápai protestánsok a türelmi rendeletre hivatkozva kérték a vármegyét, hogy engedélyezze lelkészeiknek a keresztelés, esketés és temetés szolgálatának akadályoztatás nélküli végzését a városban. 1 Ugyanebben a hónapban pedig felhatot intéztek a császárhoz, amelyben azokat az észrevételeiket foglalták össze, amelyeket már a vármegyére benyújtott kérvényükben megírtak. Ezen felül felsorolták azokat a bántalmakat, melyeket a türelmi rendelet megjelenése után katolikus polgártársaiktól kellett elszenvedniük. A veszprémi reformátusok a rendelet 1782. jan. 25-i, vármegyei bemutatása után azonnal elkezdték a szervezkedést, de konkrét lépéseket csak márciusban tettek, pedig beadványtervezetüket már korábban megfogalmazták. Kérvényüket, melyben szabad vallásgyakorlatot kértek, Tatay Imre és Jezerniczky Sándor kurátorok vitték fel Bécsbe. Érdekes, hogy a veszprémi reformátusok sem a vármegyén keresztül terjesztették fel kérvényüket, hanem inkább ők is vállalták a sok költséget és fáradságos utat Bécsbe, kikerülve ezzel a vármegye és a helytartótanács útvesztőit. A pápaiakkal együtt tudták, hogy igazságuk és vallásgyakorlatuk ügye mindkét helyen könnyedén elsikkadhat az idők végtelenjéig. Instanciájukat március 19-én, József napján tartott audencián nyújtották át a császárnak. A beszélgetést Tatay Imre részletesen feljegyezte, ebből idézek most: „Császár: Hallották-e az én türelmi parancsomat? Feleltem: örvendezve hallottuk Felséged lelkének irántunk bebizonyított királyi kegyességét! Szólt ismét: Látjátok, én a ti lelkiismereteteket felszabadítottam, de mit mond a papság, mit a vármegyei A tisztelendő papság tagadja Felségednek a vallás ügyére való ily nagy befolyását, a vármegye ellenben ezt a jogot az 1715,-i XXX.tc. rendelkezésével Felségednek nyilvánítja . . ." A jó Tatay uram mondatával ellentétben a vármegye részéről a gyakorlatban ebből semmi sem nyilvánult meg. Feltételezem, hogy a két református küldött „óvatosságból" nem mondott semmi kompromittálót a vármegyére, hisz valamilyen hír kiszivárgása esetén hamarabb érezhették volna a vármegye haragját, mint a császár védelmét. József kérdéséből azonban nyilvánvaló, hogy tisztában volt a vármegye viselkedésével. 5 Tény, hogy a türelmi rendelet határozatai sokáig nem érvényesülhettek és nem mentek át a köztudatba. Ehhez hosszabb idő keUett. József vallásügyi célkitűzései nagyjából csak 1784 -85-ben kezdtek megvalósulni. A türelmi rendelet megvalósulásának akadályoztatásában - amit a veszprémi és pápai reformátusok saját bőrükön is érezhették - kétségkívül nagy szerepe volt a kancellária és a helytartótanács mellett a vármegyeszervezeteknek is. Meggyőződésünk, hogy a türelmi rendelet végrehajtására és vallásügyi reformok továbbfejlesztésére az évtized közepétől azért nyílt nagyobb tér és lehetőség, mert a klérussal összefonódott régi megyeszervezet megszűnt, illetve az addig szintén klerikális befolyásoltságú államapparátus élére felvilágosult és önálló gondolkodású, világi jozefinisták kenitek. Mályusz Elemér, klasszikus munkájában bőven jellemzi a vármegyék klerikális érdekeltségét. Még a protestáns többségű vármegyékben is, ahol katolikust csak elvétve lehetett találni, a protestánsok még ott sem tölthettek be vezető szerepet a vármegyei közigazgatásban. 7 A vallásügyi reformok szempontjából, tehát nagy jelentőséggel bírtak II. József 1785/86-os, csak Magyarországot érintő közigazgatási reformjai. 1785 első negyedében szinte már teljesen készen állt a közigazgatás átszervezésének terve. A régi megyei tagoltság helyett a császár 10 kerületre osztotta fel az ország területét és mindegyiknek az élére egy-egy királyi biztost helyezett. Veszprém megye, Győr, Mosón, Sopron, valamint Vas és Esztergom megyékkel képezett egy kerületet. Az új közigazgatási egység székhelye Győr lett, vezetésével pedig gr. Győry Ferencet bíz-