Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. Nagy István fejedelem Nagypatakon is templomot építtetett, a harangozó lá­nyának aranygyűrűt ajándékozott: „Ott elé erdő vót, mondják, a Zátalon ott nagy erdő vót, apókáink isz alig tudták. 92 esztendősz vót, mikor meghalt, sz ő isz elig érte. Sz akkor mondták, hogy Stefan eel Mare ment a zúton. Sz ott vót egy harangozó a temetőbe, vót egy ullian harengocska, sz ő húzta ott, mikor vitték a halottakat. Bé vót a harangozó leánya a mezőre oda, ott nagy forrászok vótak, sz éppen onnat vitte - a mezőről a kártyába [fából készített vízhordó edény] - a vizet. Osztán rendecselte [mesélte] apókánk, mind azt mondják, Nagy István ment lóháton a susén [országúton]. Elment, sz odahívta leánkát, hogy mit viszen. Vizet! Adott vizet annak a Nagy Istvánnak, oda a lóra fel. Sz akkor, mikor adott vizet, kihúzta gyűrűt fejedelem a zujjából, aranygyű­rűt, sz béeresztette a kártyába, vízbe. Megmondta a leánkának, hogy mikor el­jövök én, hogy azt a gyűrűt kivegyem onnat, te esz jösz velem. Úgy esz vót. Gyűrűt tették leánkának kezire, sz akkor leánkát vitte Stefan eel Mare. Meg van a híre a zírászokba esz. Sz akkor ő csánt [csinált] egy templomot, fából, onnat a zÁtalról. Szép templom, vasztag fák, kicsinálva, szépen kifesztve. Fá­ból van csálva, de szép. Sz harangot iszt tet rivája [reája]. így rendecselte, adikö [azaz] mondta, mondogatta nekem apókám, hogy ni, hogy történt. A kutkák nagy csutakokból vótak, oda a fődbe bevájva, vagy egy mart, osztán van négy kút, bément oda leánka, villegette a vizet a temetőhöz, sz mikor jött ki a gödör­ből, akkor történt azval az úrval, béeresztette a gyűrűskét a vízbe, a kártyába." 16 (Elmondta Kósa Antal, szül. 1912.) A monda másik változata szerint a lovasnak vizet adó lány később a fejede­lem felesége lesz. Gelencsér József gyűjtötte Forrófalván 1990-ben a 75 éves Bálint Csurál Antaltól: „Forró János kapált Zátolon, a mezőbe. S lányát elküld­te a vízre, kicsi kártecskával [faedény], mivel régebben jártok. Úgy mondták, hogy Kálóm kútja, hogy hozzon onnan vizet. Mikor jött visszafelé, akkor össze­gyűlt valami nagyobb [vezető] emberek, szép kocsik, lovak. Egy közülük asz monta: Mondjátok annak a lányecskánok, adja ide a kártecskát, igyom belülle. Elvették a kártát, s odaadták annak a közülük valónak, Nagy Istvánnak. Iutt [ivott] belülle, s mikor iutt, kihúzott egy gyűrűt az ujjábul, kieresztette [belétet­te] a kártecskába. Evvel hazament az apjához [ti. a lány]. Kapáltak. Asz mond­ja: Nézze csak apa, mit láttam. Mentek egy csokor ember lovakval, szép lovak vót. Egy közülük aszonta, adjam oda a kártecskát, hogy igyék belülle. Iutt, de né mit adott belülle, bé kártyába. - Aa, leányom! - aszonta az apja - ezér a gyű­rűér megkeres, aki eresztette a kártyába. Mikor üt feltették királnak, fejedelem­nek, akkor jöt, elvitte a lyányt oda magához, feleségnek. Örökké beszélték az 16 Gazda József: Hát én hogyne siratnám. Csángók a sodró időben. Budapest, 1993. 11. 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom