Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)
EGYHÁZTÖRTÉNET, TÖRTÉNETI FORRÁSOK - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna: Konfesszionalizáció a 18. század második felében: felekezeti konfliktusok Bánkon és környékén
NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. Nem ez volt a konfliktusok legfontosabb eleme, de a lényegesebb kérdések mellett mintegy húsz évig foglalkoztatta a katolikus papokat, és rávilágít arra, hogy minden lehetőséget megragadtak, hogy a protestáns felekezetek tagjaira kiterjesszék pásztori és adminisztratív hatáskörüket. Az egyik leghevesebb összeütközéseket kiváltó probléma az volt, hogy a felsőpetényiek nem fizettek a nőtincsi plébánosnak stólát (7.). A felsőpetényiek már kezdettől fogva fizették a bánki lelkész különféle járandóságait, 1761-ig azonban ezt nem kifogásolták, addig a lelkipásztori feladatok ellátása volt a konfliktusok tárgya, és csak ebben az évben kezdték az egyházi szolgálat pénzbeli vonzatait is követelni. A Carolina Resolutio szabályozása szerint a keresztelés, esketés, temetés elvégzése és az értük járó stóladíj a katolikus plébánosokat illette. Az érvényes törvényi rendelkezések értelmében a felsőpetényieknek valóban Nőtincsre kellett volna fizetniük a stólájukat, viszont a szentségeket a bánki lelkész (és a tanítójuk) szolgáltatta ki számukra. A szolgálat nélküli stólafizetés ellen pedig tiltakoztak. A váci püspök először 1761-ben kérte a Helytartótanácsot, hogy a stólát illetően a felsöpetényieket rendeljék a nőtincsi plébános alá, 5 7 az 1762-es kihallgatás pedig megerősítette, hogy addig csak a bánki lelkésznek fizették ezt a járandóságot. A püspök áprilisi levelében a szentségek kiszolgáltatásán túl azt is sérelmezte, hogy az ezeket illető stóla a nőtincsi papot illette volna. Javaslata az volt, hogy tiltsák meg Kellisch Sámuelnek, hogy a felsőpetényieket a stóla Nőtincsre való megfizetése nélkül keresztelje. Úgy tűnik, hogy bizonyos mértékig belenyugodott abba, hogy a felsőpetényieket a bánki lelkész látja el szentségekkel, de a stólát megpróbálta megtartani. 5 8 1762 után legközelebb 1775-ben került elő ez a kérdés, addig a felsőpetényi tanítóval és a bánki lelkésszel foglalkoztak. Gida József nőtincsi plébános is a stóla megtagadására hozott példát. 5 9 Miután 1778-ig nem sikerült komolyabb eredményeket elérni a bánki lelkész működésének korlátozásában, ettől az évtől kezdve a váci konzisztórium a lelkészi feladatok felsőpetényi ellátását a kötelezően megfizetendő stólajövedelmek élfelekezet híveit ellátta szentségekkel Talán csak 1766-ig lehetett így, ugyanis ekkor Kellisch valamilyen okból elhatárolódott a reformátusok számára tett szolgálatoktól, ahogyan ezt a Podmaniczky Sándornak írt beszámolójából megtudjuk. VPL I. 1 bf. Fasc. 12., No. 6. - 1766. március 15., Podmaniczky Sándor levele a romhányi esperesnek. 57 MOL C 40, Fasc. 16., No. 128. - 1761. szeptember 1., Eszterházy Károly levele a Helytartótanácshoz. 58 MOL C 40, Fasc. 16., No. 128. - 1762. április 14., Eszterházy Károly levele a Helytartótanácshoz. 59 VPL I. 1. bf. Fasc. 4., No. 14. - 1775. május 17., Gida József levele Vácra. Gida 1773-ban öszszeírta a felsőpetényieket, miközben emlékeztette őket a stólafizetésre, sőt a koledát be is akarta tőlük szedni, de a lakosok ezt visszautasították. 242
