Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. bői tujával, rezgővel kötött koszorút, amit vízszintes helyzetben húznak rá, te­hát oldalnézetből a legszebb (11. kép). A szárakra 4 fehér, középen egy rózsaszín szegfűből csokrokat kötött, a baldachinon piros szalaggal átkötve. Ugyanilyen koszorú került a körmenet elején vitt keresztre, a két gyertyára, a két csengőre. Ma az egységes látványra törekednek, ezért végzi egy személy, aki egyúttal a szokáshagyomány letéteményese. A beáztatott tujaágacskát egy szegfüvei ösz­szedrótozza, az így előkészített csokrocskákat egymás után rakva dróttal átte­keri. Fátyolvirágot is tesz közé. Kizárólag a szentségtartó és a baldachin díszí­tésébe kerülhet tömjénvirág. Ezt a 60 cm-re növő növényt egy temetőbeli tőről szaporította a kertjébe. Zwickl Györgyné John Mária (1926) Solymári fiatalasszonyként a szomszéd­asszonyától, Mireisz Annától tanulta a koszorúkötést. Először csak segíteni járt át az ünnepek előtt, majd az 1960-as évektől fokozatosan átvette tőle a temp­lomdíszítés feladatait. Jelenleg is ő végzi. Előfordult, hogy akadályoztatása mi­att a koszorúkat más, pl. virágboltos készítette, ám az eredménnyel nem voltak megelégedve. A környéken Pilisszentivánon és Biatorbágyon van még olyan idős asszony, aki úrnapján és szcntségimádáskor koszorút köt a szentségtartóra szegfűből vagy rózsából, tujalevelekkel. A megszentelt koszorút odaadják an­nak, aki elkéri. Vagy hazaviszik és szobában a szent sarokba akasztják. Az elő­ző évit összemorzsolva elégetik. Erre a feladatra utódjuk még nincsen, de bíz­nak a folytatásban, hogy „nem hagyja a falu a szentséget koszorú nélkül". Budaörsön napjainkban kevés koszorú készül, de még jellemzően inkább tar­ka mezei virágokból és herrgottkrautz-bó\ szombaton délután. A koszorúkat rúdra fűzve viszik az oltárhoz, de nem akasztják fel. Kosarakban teszik mellé és alá, onnan viszik haza. Kézben nem szokás vinni, csak hagyományőrzés cél­jából fogja a kisujjára akasztva egy-egy népviseletbe öltözött asszony (12. kép). A megszentelt koszorúkat készítője szétosztja a családtagok, ismerősök között, előfordul, hogy külföldön élő budaörsiek kérésére számukra is félretesznek. Az oltárok virágaiból, díszítő füzéreiből is szoktak hazavinni. Van, aki úrnap dél­utánján ezekből otthon újabb koszorúkat köt, amelyek erejét a másiknál hatáso­sabbnak tartja. A budaörsiek beviszik a szobába, mert hitük szerint „a koszo­rú tovább áldja a házat", elhelyezésének a fiataloknál dekorációs értéke is van (13-14. kép). Az úrnapi lombsátrak oldalán már sehol sem látható felakasztott virágkoszorú, amely egykor jellegzetessége volt a németek lakta települések ünnepének. Megőriz­te viszont két - egykor vegyes lakosságú - település szlovák közössége. Piliscsabán a németek és a szlovákok körében ismert volt az úrnapi koszorúkötés hagyománya, amely az ötvenes években megszűnt. Tíz éve a szlovák közösség újította fel a ha­156

Next

/
Oldalképek
Tartalom