Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)
NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. bői tujával, rezgővel kötött koszorút, amit vízszintes helyzetben húznak rá, tehát oldalnézetből a legszebb (11. kép). A szárakra 4 fehér, középen egy rózsaszín szegfűből csokrokat kötött, a baldachinon piros szalaggal átkötve. Ugyanilyen koszorú került a körmenet elején vitt keresztre, a két gyertyára, a két csengőre. Ma az egységes látványra törekednek, ezért végzi egy személy, aki egyúttal a szokáshagyomány letéteményese. A beáztatott tujaágacskát egy szegfüvei öszszedrótozza, az így előkészített csokrocskákat egymás után rakva dróttal áttekeri. Fátyolvirágot is tesz közé. Kizárólag a szentségtartó és a baldachin díszítésébe kerülhet tömjénvirág. Ezt a 60 cm-re növő növényt egy temetőbeli tőről szaporította a kertjébe. Zwickl Györgyné John Mária (1926) Solymári fiatalasszonyként a szomszédasszonyától, Mireisz Annától tanulta a koszorúkötést. Először csak segíteni járt át az ünnepek előtt, majd az 1960-as évektől fokozatosan átvette tőle a templomdíszítés feladatait. Jelenleg is ő végzi. Előfordult, hogy akadályoztatása miatt a koszorúkat más, pl. virágboltos készítette, ám az eredménnyel nem voltak megelégedve. A környéken Pilisszentivánon és Biatorbágyon van még olyan idős asszony, aki úrnapján és szcntségimádáskor koszorút köt a szentségtartóra szegfűből vagy rózsából, tujalevelekkel. A megszentelt koszorút odaadják annak, aki elkéri. Vagy hazaviszik és szobában a szent sarokba akasztják. Az előző évit összemorzsolva elégetik. Erre a feladatra utódjuk még nincsen, de bíznak a folytatásban, hogy „nem hagyja a falu a szentséget koszorú nélkül". Budaörsön napjainkban kevés koszorú készül, de még jellemzően inkább tarka mezei virágokból és herrgottkrautz-bó\ szombaton délután. A koszorúkat rúdra fűzve viszik az oltárhoz, de nem akasztják fel. Kosarakban teszik mellé és alá, onnan viszik haza. Kézben nem szokás vinni, csak hagyományőrzés céljából fogja a kisujjára akasztva egy-egy népviseletbe öltözött asszony (12. kép). A megszentelt koszorúkat készítője szétosztja a családtagok, ismerősök között, előfordul, hogy külföldön élő budaörsiek kérésére számukra is félretesznek. Az oltárok virágaiból, díszítő füzéreiből is szoktak hazavinni. Van, aki úrnap délutánján ezekből otthon újabb koszorúkat köt, amelyek erejét a másiknál hatásosabbnak tartja. A budaörsiek beviszik a szobába, mert hitük szerint „a koszorú tovább áldja a házat", elhelyezésének a fiataloknál dekorációs értéke is van (13-14. kép). Az úrnapi lombsátrak oldalán már sehol sem látható felakasztott virágkoszorú, amely egykor jellegzetessége volt a németek lakta települések ünnepének. Megőrizte viszont két - egykor vegyes lakosságú - település szlovák közössége. Piliscsabán a németek és a szlovákok körében ismert volt az úrnapi koszorúkötés hagyománya, amely az ötvenes években megszűnt. Tíz éve a szlovák közösség újította fel a ha156