Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)
NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. Solymáron az ötvenes évekig álltak a kőből, téglából épített úrnapi kápolnák. Ezek évenkénti díszítése egyszerűbb feladat volt, mint a lombsátrak felállítása. A család, a távolabb lakó családtagok és a közeli szomszédok dolgoztak öszsze. Szentháromság vasárnapjától gyűjtötték a vadvirágokat, főként a varjúhájat. Esténként 15-20 cm átmérőjű kis koszorúkat fontak belőle nagy számban a maguk családja és mások számára. A háziak a magukét az oltár közelébe tették. A többit hosszú rúdra fűzték, és a rudakat a kápolnák falára akasztották. Körmenet után szétosztották, bárki kérhetett és vihetett haza. A koszorúk számát meghatározta az alapanyag. A borsos varjúháj (Kullkraut, Kuhkraod) nagy mennyiségben termett a határban, száraz, meszes talajon, de belterületen is előfordult. Idővel a kertekbe is telepítették. Igénytelen, szárazságtűrő növény. Pince földjére, harmatos fűre téve napokig friss maradt, előre lehetett vele dolgozni (5. kép). Koszorúalapként is szolgált, színes kerti virágokat fontak közé. 15-20 cm átmérőjű koszorúkat készítettek, nagyobbat nem, mert viszonylag súlyos volt. A varjúháj virágzási ideje az időjárástól függően május és június eleje. Ha úrnapja későbbre esett, kevés virágzó növényt lehetett találni. Egy család több koszorút csinált, valószínűleg vegyes virágból a lakóházra és egyszínű sárgából a többi helyre. 2 4 Soroksáron emlékeznek arra az emberre, aki a falubeliek számára némi pénzért eladásra kötötte a varjúháj-koszorúkat. Solymáron és környékén tettek belőle a lakóházra, istállóra, baromfiudvarra és vittek a temetőbe a közeli hozzátartozók sírjára. 2 5 A ma élők szerint a harmincas években már ez volt a szokás. Az úrnapi koszorúnak óvó, bajelhárító szerepe volt, ezt kívánták kiterjeszteni a portára, a parasztgazdaság minden objektumára. Nem vitték be a házba, a padlásra, istálló ablakába, disznóólra tették föl. Viharban, zivatarban a lakóház koszorújából lemorzsoltak egy darabot és a tűzhely, kályha parazsára dobták, hogy a szentelt füst a ház fölött szétterülve óvja azt és a benne lakókat. Az új koszorút kicserélték az előző évivel, amit csak elégetni volt szabad, mégpedig zárt tüzelőberendezésben, hogy szentelt füst váljék belőle. Solymáron és Pilisszentivánon az úrnapi koszorút jellegzetesen a bejárati ajtó fölé akasztották, így teszik sok háznál ma is. A körmenetben vitt oltáriszentségre mindenütt virágkoszorú került, az emlékezet szerint nemes fehér virágból, rózsából, szegfűből (6. kép). Olykor örökzöldet is fontak közé. Készítése a templomi oltár díszítését is végző asszonyok feladata volt, akik szentségimádáskor (minden hónap első vasárnapján) az úrnapi24 Bonomi (i. m.) szerint Budaörsön az istállóra kutyatejből fontak koszorút. 25 Ez megegyezik a szerb Szent Iván-napi koszorúk egykori elhelyezésével. Amíg azonban a szerbeknél már csak egy koszorú van, solymári német családokban van rá példa, hogy többet helyeznek el a portán, és őrzik a korábbiakat is. 153
