Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

IV. Vallásos népszokások - Veres Emese Gyöngyvér: Konfirmáció a barcasági csángó gyülekezetekben

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. nincs fényképem róla, mert nem állottunk olyan helyzetbe, hogy a fényképeket is kiváltcsuk, szegény sorsba voltunk" (1998: Balázs Anna, Tatrang). „A fehér ruha viseletét nem tartják fontosnak, mivel ezt nem azért viselték és viselik most is, mert valamit jelent, hanem azért, mert szokás." (1999: Török Zita, Csernátfalu, sz. 1984). „Hosszú fehér ruhában konfirmáltam. Megtartották később, s a legtöbb abban ment férjhez." (2005: Sipos Dóra, Hosszúfalu, sz. 1919). „Hófehér hosszú ruhánk volt, s akkor volt az a pici koszorúcska a fejünkön." (2005: Köpe Ilona, Hosszúfalu, sz. 1946). A konfirmáció egy olyan alkalom, amelyre minden szülő kitesz magáért s gyerekének a legdivatosabbat és a legszebbet (az ízlés természetesen mindig vitatható) akarja nyújtani. Ezt 1930-ban kritizálta is dr. Papp Endre, egyházmegyei felügyelő egy közgyűlésen: „ma, ha egy leány konfirmál, drága szövet és selyem ruhát, lakkcipőt és selyemharisnyát vesznek neki."

8 Ugyanakkor megjegyzi, hogy már nem divat a csángó ruha. Kutatásaim során talán 1998 volt az első év, amikor a konfirmandusok viselete híven tükrözte a romániai gazdasági helyzetet, illetve a szülők anyagi hátterét. Az 1980-as években még azt a ruhát és cipőt vették meg a szülők, amit kapni lehetett, de mindenkin új öltözet volt. Akkor azonban erősen szembetűnő volt az, hogy kinek nem telik új ruhára. Az egykori konfirmációi fotókon jól látható, hogy az 1910—20-as, de még elvétve a 30-as években is még néhányan csángóruhában konfirmáltak, a lányok többsége azonban hosszú fehér ruhában állt az oltár elé, megtartva azonban helyenként a hajfonót

9 és a bogláros övet. „Csak az tette fel az övet, aki kevélykedett, büszkélkedett. Csak a jómódú lányoknak volt." (1995: Bálintné, Sipos-Gaudi Ilona, Hosszúfalu, sz. 1900). Zajzonban és Tatrangon még az 1940-es években is szokás volt a hajfonó, Pürkerecen szinte napjainkig megmaradt. „Hosszú fejér ruhában, s piros pántikát tettek s feketét. így hajfonót s leért a földig." (1997: Tóth István, Zajzon, sz. 1922). „Hosszú fehér ruhám volt és piros és fekete hajfonó. Csak a konfirmáláskor. Már a csángó ruhához hímzettek voltak a hajfonók. Amikor én konfirmáltam már nem nagyon volt divat a csángóruha. Akkor már mindenki betette a ládába. Azután szedődött elő." (1995: Buna Vilma, Zajzon). „Mi nem értük azt, akik csángóruhában konfirmáltak. Rég volt." (1998: Benedek Anna, Bácsfalu, sz. 1926). „Arra még emlékszem, hogy Mártis Sáriék még mind csángóruhában konfirmáltak. Azután jött be, hogy a lányok földig érő fehér ruhában mentek." (1997: Jakab Irén, Bácsfalu, sz. 1939). A bácsfalusi lelkészi hivatal fényképein, amelyek az 1940-es, 50-es évekből származnak, még látható egy-egy magyar- és csángóruha is. A nyolcvanas években Csernátfaluban egy-két rend még magára öltötte a csángóruhát, de a szokás nem honosodott meg. Igaz, ma már nagyon nehéz is lenne néhány teljes viseletet