Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

IV. Vallásos népszokások - Szőcsné Gazda Enikő: Az elkeresztelés

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. nem a ház padlója alá, hanem az udvaron ásott gödörbe temették a gyermek ruháját az újrakeresztelés alkalmával.

9 Egyes esetekben hótt szenet, fokhagymát, vagyis a gonoszűzés ismert elemeit ásták el a ruhával együtt. Különösen érdekes elemnek tartom a ruhának a kemence hátához való eldugását. XVIII-XIX. századi háromszéki perekből látható, hogy a magzatgyilkos anyák csecsemőik holttestét is majdnem valamennyi esetben a kemence hátához rejtették el.

10 Tagányi Károly korai jogszokás-kutatásaiból tudjuk, hogy a kemence a családi rítusok fő helyszíne volt, a halotti áldozatokat sok esetben éppen a kemence közelében végezték el.

11 Az tehát, hogy a halálosan beteg gyermek ruháját a kemencéhez dugták, az archaikus halottas szokásokkal mutat szoros összefüggést. Ugyanakkor a füst tisztító és gyógyító erejébe vetett hit is ismert, bizonyára ez is szerepet játszott e szokás meggyökerezésében.

12 Amennyiben a mikóújfalusiak eredeti keresztelési szertartásával hasonlítjuk össze az elkeresztelés rítusát, a hasonlóság mellett számos különbség tűnik fel. A legjelentősebb eltérés az, hogy a keresztmamákax nem a szülők, hanem a rítust irányító személy választotta ki. Tehát nem a személyes kapcsolat, hanem a vallási kompetencia volt a fő kiválasztási szempont. A másik lényeges különbség, hogy a keresztmamáknak kijelölt személyek nem hoztak magukkal ajándékot. Míg az eredeti keresztelő alkalmával minden keresztmama másfél méter gyolcsot vitt magával, amelyet katolikus gyerek esetén gyertyára, református gyerek esetén virágra tekertek fel, a rítus alkalmával a fókeresztmama gyolcsát kiterítették a gyerek fölé, minden keresztmama ennek a szélét fogta meg, addig az elkereszteléskor teljesen hiányzott a gyolcs a rítusból. A gyermek meztelen volt, tehát nem öltöztették fel szép ruhácskába. A leglényegesebb különbség az volt, hogy a keresztelést nem a pap, hanem a falu tudományos emberei végezték, és nem a templomban, hanem a beteg gyerek házában zajlott le. A szertartást nem követte lakoma és tánc. Az eredeti keresztelő alkalmával a házba hazaérkező gyermeket az asztal vagy az ágy alá dugták, hogy lássák, ki kapja ki a leggyorsabban a gyereket. Ezzel mérték le, kihez fog a gyermek is a legjobban ragaszkodni. Ezután a kiságyba került, ahol szerre minden keresztmama ráterítette a gyolcsát, hogy a lakoma alatt is védelmet biztosítson az a gyermeknek. Mindezek az elemek elmaradtak az újrakeresztelés szertartásából. Altalános érvényűnek tűnt az is a rítusban, hogy az újrakeresztelt gyermeknek minden esetben valamelyik ismert szent nevét adták. Ezzel jelképesen a szent védelme alá helyezték a kis beteget. E különbségek lényege, hogy az elkeresztelés rögtönzött, azonnal alkalmazott szertartás volt. Nem is tartották azonos erejűnek az eredeti keresztelővel. A gyermek, ha meggyógyult, az eredeti keresztmamájával tartotta a kapcsolatot. Új 189