Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

IV. Vallásos népszokások - Balázs Lajos: A gyermekágyas szabadulásának és az újszülött beavatásának csíkszentdomokosi rítusa

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. „Én az örvendetes olvasót mondtam el örökké. Mielőtt a mise megkezdődött azt má elvégeztem. A misét meghallgattuk, imádkoztunk, akkor aztán a pap megszentelte a gyermeket. Erre mondtuk, hogy Istennek bemutattuk a gyermeket. Ezt most nem csinálják. Lemaradt. Most, mikor keresztelik, akkor bé es mutassák." „Az volt a szokás, hogy hat-hétre vittük a gyermeket a templomba, ha volt megkeresztelve, ha nem. S ott a pap áldást mondott, az oltárt megkerültük vele s jöttünk haza. Ez volt a kiszabadulás. Hat hét után! Evvel szabadult ki az asszony a szülésből. A keresztanyja az oltár bal felin bekerül az oltár hátához, a fejit beléverik (ti. megérintik) a gyermeknek a falba, s mondják, »Légy jó templomba járó s jó szófogadó!« Háromszor megkerülik az oltárt. Most nem kerülik meg az oltárt, hanem az asztalt [ti. fordított oltárt]. Régen a menyasszony es így kerülte meg a nagyoltárt. Azért van ez most így, mert az az ereklye, ami az oltár talpába kell legyen, most az asztal alatt van egy kicsike ládikába. Azt kell megkerülni." „Van itt egy kereszt, a templom felé, na, oda mentünk el három hét után, megkerültük a keresztfát háromszor, imádkoztunk, s avval hazajöttünk. Azért, hogy a templomba még nem tudtunk elmenni, nem volt szabad. A keresztnél pad is van alatta. Elmondtunk egy Miatyánkot, Dicsőséget, Üdvözlégyet. A Dicsőség, az egy közima. Kérjük, hogy a Jóisten adja vissza az egészségünket. S akkor mondjuk a befejezőt, az Úrangyalát, s evvel jő a beteg asszony az úton hazafelé. Amikor mennek keresztelni, ugyanott, kiáll a keresztszülők közül egy, s a gyermekkel megkerüli a keresztfát, s harmadszor visszaáll közéjük. A többiek ez alatt megállnak. Ezt most is csinálják." „Engem es néném elvezetett, a keresztfát kerültük meg a templom előtt. Addig nem szabadott máshova menni az úton, amíg vagy keresztet nem került meg, vagy szabadulni nem ment. A keresztfát rendesen este vagy szürkületkor kerülte meg az asszony. Megkerülte s hazamentek, s másnap mehetett tovább. Mondtam egy Miatyánkot... De a pap nem kéri számon, s kimaradt. A rendje ez volna! így tisztul meg az asszony. Akkor mehet el bárhova. Ha a templomba ment megszabadulni, a reggeli misére ment. A keresztfát akárhol kerülhette, ahol szabadon volt. De engem néném a templom előttihez vezetett. Aki így nem tisztult meg, fehérnép vagy leányféle, annak a templomba se volt szabad elől bemenni. Csak ott a harangok lába alá. A tisztátalanoknak! Most ezeket se tartsák." „Akkor voltak azok, akik nem voltak egyházi lag megesküdve. A gyermeket, ugye, meg kellett kereszteltessék, de tisztulni, szabadulni má nem mehetett. Me régen es vótak elegen vadházasságba. Ott az út mellett, olyan helyt kellett megkerülje. De nem az a rendje, hanem elmenni a templomba!" 179