Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)
II. Egyházművészet - P. Szalay Emőke: Ónedények a vajdasági református gyüleketekben
Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. A harmadik kisebb méretű kanna néhány jellegzetessége újból Fauser Mátyásra utal, ilyen a fedél köre, az előbbieknél hangsúlyosabb kettős vonalpár a paláston. 22 A másik 1829-es torzsai kanna teste kissé szűkülő, sima, teljesen dísztelen, füle feltűnően hosszú, billentője makk alakú. Egyelőre készítési helyét illetően nincsenek támpontjaink. 23 A kannák közül utoljára a magyarittabéi gyülekezet három nagyméretű edényével foglalkozunk, amelyek különböznek az eddig látott klasszikus kannaformától, feneküket perem szegélyezi, oldaluk csaknem hengeres, kis kiöntőcsövük alig tagolt, fedelükön a billentő váza alakú. Feliratuk szerint 1846-ban készítették mindhármat. 24 Az edények belsejében találjuk az ötszirmú koronás rózsa jelzést, két oldalán G. T betűvel. Hasonló jelzéssel a XIX. század elején egy brassói mester látta el az edényeit, Teutsch Georg, akitől egy ismert edény 1827-ből maradt fenn 25 (4. kép). Az utolsó kanna a bácsfeketehegyi gyülekezeté. Az edény ugyan évszám nélküli, de formáját tekintve, a csak vonallal határolt peremből induló kiöblösödő, majd összeszűkülő testen az egyenes vonalú nagyméretű kiöntőcső ormótlannak tűnik, amit még fokoz az erősen domborodó tető. 26 Az edény jól érzékelteti, hogy ekkor már az ónedény műfaja idejét múlt, a hagyományos formák kiszorultak, új formák pedig éppen a mesterség hanyatlása miatt nem születtek. Mivel a kanna jelzetlen, így ismét csak analógiákat keresve tehetünk kísérletet készítési helyének és idejének meghatározására. Ilyen nagy kiöntőrésszel ellátott edény a vésztői egyháznál maradt fenn, melyet 1857-ben készítettek. 27 Ez az edény jelzéssel ellátott, mely szerint nagyszebeni munka. 28 A nagyméretű egyenes kiöntőcső egy okányi (Békés megye) ónkannán jelenik meg, amelyet állítólag Aradon készíttettek 29 (5. kép). A XVIII. században az ónedényformák között is jelennek meg újabbak, ilyen a kisméretű kancsó, ez a forma is megtalálható a református gyülekezetekben, általában keresztelő edényként használták. A pacséri gyülekezet szintén több értékes ónedényt őriz. A korábbi kancsó az ómoravicai gyülekezet edényeihez hasonlóan a hívek eredetének emlékét őrzi, felirata szerint a kibocsátó kisújszállási egyházközség edénye volt eredetileg. A kancsó jellegzetes barokk formájú, mivel nincs jelzése, készítési helyét illetően csupán feltételezésekbe bocsátkozhatunk. A viszonylag széles nyak, a vékony, végén simán lekerekített fül egy lengyel kancsóval rokonítja. Mivel Kisújszállásról hozták a letelepülők, esetleg felvethető ottani eredete 30 (6. kép). A gyülekezet másik keresztelő kannácskája tipikus példája annak, hogy mindennapi használati edények kerültek templomi használatba, ugyanis ez a kancsó szintén a barokkban kialakult edény forma. Az ívelő száj, az S és С elemből álló fül a barokkon túlmutató jellegzetességek. 31 Bár évszám nélküli, bizonyára a XVIII. század második felében készült, ezt a forma nyugta 1 lanságának felfokozottsága mutatja, amely már kissé a rokokóra utal (7. kép). 458
