Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

II. Egyházművészet - Barabás Hajnalka: Az egykori Kézdiszék református egyházainak feliratos és díszített ónedényei

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. A jegyek a kézdiszéki kannák esetében nagyon változatos helyre kerülnek. A legtöbb bélyeg a fül vállán foglal helyet, ritkábban a fedél belsejében középen találjuk meg, és még kevesebb alkalommal az edény aljának a belső részén, szintén középen. A palackokat nem jelölték, csak egy esetben, Mátisfalván, a hatszögű palack felső két egymással szembenéző sarkakban. A tányérok bélyege a fenékalj közepére kerül, ritkábban a peremén is találni, de akkor annak a felső részére tevődik. Mint a mester személyére vagy esetleg műhelyekre utaló jelzésről, végül a fenékrózsákról vagy „Bodenrosette"-ról kell megemlékezni (lásd fenékrózsák 3 db kép). Ezt a domborműves technikával készült, többnyire virágmotívumot - a korai edényeken bibliai tárgyú képeket - ábrázoló díszítményt a kanna aljának a belső részén, talán az esztergályozáskor kialakult kör alakú nyílás beforrasztására használták. Eredetét az „Edelzinn" németországi virágzásához kapcsolja Weiner Piroska, de nem ad kielégítő magyarázatot hozzá. A fenékrózsák főleg azokon a tárgyakon fordulnak elő, amelyeken nincs mesterjegy. Elsősorban a XVI—XVII. század első feléből származó kannákon találjuk meg őket. A fenékrózsák használatának eredetét elképzeléseink szerint nem anynyira a pogánypénzes ötvösmunkák körében kell keresni, mint azt Weiner teszi a már idézett munkáiban; sokkal inkább a vallásban, vallásosságban, a középkori ikonográfiában. Az általunk vizsgált kannák fenékrózsái annak ellenére, hogy az edény belsejében - tehát a hívők számára alig látható, de sokkal inkább láthatatlan helyen - vannak elhelyezve, finoman kidolgozott egyéni ábrázolások. Feltételezzük, hogy jellemzőek lehetnek a készítő mesterre, a mesterjegyeknél egy fokkal egyszerűbb formában utalhatnak készítőikre, de mivel ritkaságként könyvelhetők el - csak három helyen van ilyen egész Kézdiszéken: Ikafalva, Dalnok és Feltorja - ezért messzemenő következtetésekre nem adnak alkalmat és további kutatás tárgyát képezik. Megjegyzendő, hogy mindhárom esetben virág és indamotívumokat láthatunk egy maximum 5 cm átmérőjű körben vagy medallionban, ami az ostyához hasonló mind méreteit tekintve, mind pedig formájára nézve. Csak érdekességként említjük meg, hogy a XVII. századinál korábbi edények alján általában a — középkori ikonográfiában oly népszerű — keresztrefeszítés ábrázolása az elterjedt. Ez a kép egyértelűen Krisztus testére utal. Mindezek után és egyben összegezve elmondhatjuk, hogy a kézdiszéki ónművek között - az ón újraönthetőségének köszönhetően is - XV-XVI. századi emlék nem maradt fenn (még Európában is alig találunk ilyent). Az általunk kutatott területen főként a XVII. században készültek az óntárgyak, de találunk későbbieket is. Megállapítható, hogy a kutatott területen mindegyik egyházközösségnek a leltárában a XX. század közepéig legalább két ónedény volt. Ezek száma a legtöbb helyen ma már a felére csökkent és vannak helyek, ahol használaton kívül állnak. A térségre három edénytípus jellemző: fedeles boroskannák, palackok és tányérok, mindhárom az úrvacsora osztásánál használatos. Ritka a keresztelő kannácska. 450