Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

II. Egyházművészet - Barabás Hajnalka: Az egykori Kézdiszék református egyházainak feliratos és díszített ónedényei

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. Több edényen található ugyan mesterjegy vagy városbélyeg, de ezek nagyrésze már lekopott annyira, hogy beazonosíthatatlanná vált. A XVIII. századtól már itt is alkalmazott minőségjelek, amelyek sok esetben a mester kezdőbetűit is magukba foglalják, jobb állapotnak örvendenek. A mesterek és céhek kutatása még további tanulmányozást igényel és az erdélyi központok - Szeben, Brassó, Segesvár — helyi levéltárának bevonásával vezethetne eredményre, ugyanis az itt felsorolt városokból származnak a Kézdiszéken található ónedények. Formafejlődésükről elmondható, hogy sokáig dominál a lefele ívesen kiszélesedő talpú kannatest, aminek a fedelén korongokból kialakított felfele elkeskenyedő gomb ül. A címerpajzsban végződő füleket virágornamensekkel díszítették, billentőjük torz maszkjait akantuszlevél váltja fel. Ezt a reneszánsz ornamentikát hordozó edényformát a XVII. század legvégén, a XVIII. század első évtizedeiben a barokk ízlésnek megfeleltetett kannatípus fogja háttérbe szorítani. A kanna így elveszíti egyszerű, ívesen kiszélesedő, karcsú testét és hengerré alakul; alakja sokkal tagoltabb lesz a talprésznél, az ajakperemen és a fedelén is. Ez a kanna a palástrészen is körgyűrűk által lesz tagolva. A díszítés a fülekről a kannatestre tevődik át, a tányér ölében és a palack palástján fordul még elő. Ezek vésett, flechelt és féldomborműves technikát sorakoztatnak fel. A levéltári- és a fotódokumentáció során összegyűjtött információk azt tükrözik, hogy az egykor nagy becsben álló, kezdetben luxustárgynak számító ónedények ma sok parókián a feledés tárgyát képezik, elértéktelenedtek a mai kor számára. Jegyzetek 1 Haldner Anamaria: Muzeul Bruckenthal. Colectia de cositoare. Sibiu, 1972.; Mitran Gheorghe: Cositorul transilvänean - Gotic — Renastere - Baroc. Brasov, 2002.; Alexandru Säsianu: Ezüst- és ónművesség a XVI—XIX. században. A Nagyváradi Református Egyházmegye kegyszerei. Nagyvárad, 1986. 2 Stara Dagmar: Markenzeichen auf Zinn. Praha, 1978. 3 Haedeke Hans-Ulrich: Altes Zinn. Leipzig, é. n. 4 Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XV- és XVII. században. I—III. köt. Budapest, 1879-1896. 494.; Demkó Kálmán: Polgári családélet és háztartás Lőcsén a XVI. és XVII. században. Lőcse, 1882. 78. 5 Roth Victor: Geschichte des Deutschen Kunstgewerbes in Siebenbürgen. Strassburg, 1908. 46-57. 6 Csányi Károly: Ónjegyek az Erdélyi Nemzeti Múzeum óntárgyain. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem-és Régiségtárából. Kolozsvár, 1919. 7 Varjú Elemér: Óntörténeti adatgyűjtemény. Kézirat. Iparművészeti Múzeum Adattára, KLT.237/1957; Weiner Mihályné: Ónművesség. A magyar gyűjtemények legszebb óntárgyai. Budapest, 1971.; Németh Gábor: Ónedények. Évezredek, évszázadok kincsei. 451