Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)
II. Egyházművészet - Barabás Hajnalka: Az egykori Kézdiszék református egyházainak feliratos és díszített ónedényei
Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. zabolai mennyezet egyik kazettája is (17. kép). Tény az, hogy ez az ábrázolás Erdélyszerte jelen van mind az egyházművészetben - mind az úrihímzéses terítők motívumai között, mind a kazettás mennyezeteken (16. kép) -, mind pedig az egyházművészeten kívül, a mindennapok művészetének díszítőelemeiben. Azon túlmenően, hogy a pénz forgalmának köszönhette elterjedését, felleljük ezt a motívumot a hímzéseken, a fazekasok mintakincsében és még a kályhacsempékről is (15. kép) visszaköszön ránk az osztrák pénzen használt kétfejű sas ábrázolása. A felvidéki várkastélyoktól a harangtornyok sgraffitós díszein át, hasonló motívumok tűnnek fel, de nem kell olyan messze mennünk az analógiák keresésében, elég ha Erdélyben keresgélünk (18, 19. kép) vagy a kutatott vidék, Háromszék templomaiban körülnézünk; ezek kazettás mennyezetein is - hogy csak Gelencét és Zabolát említsük -, megtaláljuk a kétfejű sasos ábrázolást. Míg a középkorban a sas jelenítette meg a királyt, addig a Bibliában Jóbnál (Jób 39, 27-30) az Úrnak kijáró engedelmesség és a belé vetett feltétlen bizalom szimbóluma. Izajás (40, 31) próféta szerint pedig „...akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok." A sas a keresztény erények közül a hitet, a bátorságot és a szemlélődő életet jelképezi. A világi művészetben viszont az éleslátást szimbolizálja. 19 4. A bélyegekről Az ónedények egy részén mesterjegyeket találunk. A legtöbb ónedény, résszint a legkorábbiak jegy nélkül készültek. Származási helyüket vagy mesterüket felkutatni ilyen esetben lehetetlen. A mesterjeggyel készült tárgyakat is nehéz időhöz kötni, amennyiben az adott mester neve vagy monogramja nem ismeretes vagy nem tudjuk, hogy hol élt és hol dolgozott. Az évszám hiánya is nehezíti az óntárgyak korban való behatárolásának eredményességét. Sok esetben azonban az évszám sem a készítés, hanem a hagyományozás időpontját jelenti. Az óntárgyak jelzését és annak eredetét kutatva az ötvösjegyekig kell visszamennünk. Magyarországon az ötvösök a XVI. századtól általában két jegyet használtak: a város hitelesítő bélyegét 20 , ez a város címerét vagy annak jellemző részletét ábrázoló bélyeg volt, amely a fém meghatározott finomságát bizonyította és hitelesítette. A másik az ötvösjegy vagy mesterjegy az ötvös nevének kezdőbetűit vagy egyéb jelét magában foglaló jegy / bélyeg volt, és a készítő mesterre utalt. A saját mesterjegy beütése kötelező volt, hiszen ennek megtörténte után mutathatta be a mester céhének a művét. Ha az elfogadta, akkor került rá a város hitelesítő bélyege. Eladni csak ezután volt szabad. 21 A XVII. század második feléből és a XVIII. századból származó óntárgyakon a jegyeknek az ötvösjegyekhez hasonló rendszerével találkozunk. A városjegy a város címerét ábrázolja és a céh vagy a város ellenőrző tevékenységére utal. 22 így elmondhatjuk, hogy Kézdiszék jelzett ónkészletének nagy részét Brassóban 448
