Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

II. Egyházművészet - Barabás Hajnalka: Az egykori Kézdiszék református egyházainak feliratos és díszített ónedényei

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. műveken. A lapos, vésett és a domborműves technika kiválóan alkalmas volt a reneszánsz motívumok feldolgozására. Éppen ezért a reneszánsz irány hosszú ideig uralkodik mind az ornamentális, mind a figurális részletekben, zsúfolásig díszítik a kannák füleit, billentőit és gombjait. A reneszánsz ornamentika színes gazdagsága elevenedik meg főképp a XVII. századi, de még a XVIII. század elejéről származó kézdiszéki ónedények legművészibb és legváltozatosabb füldíszítésein. A korai, illetve a XVII. század első feléből fennmaradt edények általában dísztelenek. Ez nem azt jelenti, hogy abban az időben nem díszítették őket, csupán annyit jelent, hogy nem maradtak ránk ebből a térségből ilyen edények. Az egyház tulajdonába adományozás útján kerültek be, s mert eredetileg az adományozók használati tárgyai voltak, nem voltak „kimívelve", hiszen az új óntárgyak készíttetése drága volt. Később sem díszítették a mindennapi használatra készült edényeket, csak a tehetősebb családok engedhették meg ezt a luxust maguknak. A fennmaradt XVII. századi edényeken járulékos helyeken - ujjtámasz, fül, és annak visszahajló vége - fordulnak elő domborművesen öntött részek vagy féldomborműves technikával készült részletek, amelyek a reneszánsz formakincsből merítenek. Ezek általában maszkok, és indadíszes, virág- és állatmotívumos ábrákat tartalmaznak. Az ón könnyen munkáihatósága következtében a legelterjedtebb technika a vésés. A vésett technika és különösen a flechelés a legjellemzőbb — de nem kizárólagos —, s ezeket főképp a henger alakú kannatesteken és a palackok nagy, sima felületein használták. Előfordul a stancolás is a XVII. század eleji edényeken. Az ónedények sajátos vésési módja a már említett flechelés, ez önmagában is változatossá teszi a díszítményeket cikkcakkosán vésett formáival. Hatását fokozták a kézdiszéki ónanyag mesterei azzal, hogy ugyanarra a tárgyra 2-3 kisebb-nagyobb keresztmetszetű flechelést is rávittek. Méretük a pár mm-től 1 cm nagyságig terjed. Ez a technika figyelhető meg Dalnok két egyforma méretű boroskannáján és palackján, Bita, Márkosfalva, Feltorja palackjain és Alsócsernáton fedél nélküli, kétfejű sast ábrázoló (13. kép) kannáján. Ez utóbbi kannán stancolást is láthatunk. Itt a talp- és szájperemre palmettadíszt stancoltak körbe, ami lényegében egy bélyegzővel beütött minta. Ez a technika figyelhető meg még az ikafalvi boroskannán is (14. kép). A vésővel karcolt egyenes vonal némelyik XVII. századvégi ónkannán teljesen alárendelt szerepet játszik a virágmotívumokat, leveleket és keretdíszeket is flecheléssel készítettekkel szemben - pl. a dalnoki palack mintái. A szőlőszemeket vagy virágporzókat kör alakú vésővel ütötték be, a keretdíszeket, virágmintákat, virágszirmokat néha poncolással díszítették, ilyen látható a már említett alsócsernátoni sasos kannán is. A XVII. századi ónedényeken megjelennek a reneszánsz virágmotívumainak elemei: az ötszirmú rózsát, tulipánt, szegfűt, jácintot, rozmaringot, pipacsot lendületesen futó kacsok, levelek kapcsolják egységes kompo446