Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

I. Vallástörténet, egyháztörténet, kisegyházak - Paál Zsuzsa: Egy historia domus vallásnéprajzi tanulságai: Tüskevár

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. anyahelylyel egyenlő. Azonban ez önkényűleg megváltozott és gabona helyett beletudva a párpénzt is, 1 ft. Fizettek.1864 évi szerződés szerint a papi fizetés 1 ft. 30 kr., az özvegyek felét, a három ünnepi miséért 6 ft, bucsunapi járandóság 4 ft, fuvarbér minden kimenetelkor 50 kr. A betegek gyóntatására és halottak temetésére kocsit küldeni tartoznak.." 35 A családi élet hétköznapi durvaságairól is tudomást szerez a plébános: „Emlegetnek esetet, hogy a fiú atyját verve az udvarra kihúzza, s midőn őt felnőtt fia hasonló sorsban részesítette, így szólt hozzá «ne húzz tovább, én is csak eddig vertem apámat»."

36 A szülőkkel való bánásmód, a fiatalok kilengései és a tisztelet hiánya, mind olyan téma, melyekről didaktikus célzattal ír. A katolikus (keresztény) erkölcsiség hiányosságait nem hagyja szó nélkül. A laza erkölcsök sem számítottak ritka jelenségnek: Tüskeváron „ritkaság ugyan a hajadonok teherbeejtése, de ennek oka a fogamzás gátlása. Az ifjúság korcsmázni, kártyázni kezd, hogy erre pénze legyen, szüleit lopja meg."

37 Az egykori családi életről így ír: „Hajdan a családi élet patriarkális volt, az atya felnőtt fiait megházasította, velük együtt lakott, élt gyermekei és unokái közt ő volt a parancsoló tekintély, halála után az idősb testvér kormányzott. A földbirtokot rendesen a figyermekek örökölték, a leányok férjhez menetelkor ágyneműt, egy láda vászonruhát, tehenet kaptak, szüleik halála után azoknak végrendelete szerint valamely csekély pénzt örököltek."

38 Majd a megszólítás módját, a családon belül uralkodó további rendet részletezi. A hitéleti körben említi azokat az adatokat is, melyeket a néprajz népszokásokként tart számon. Az egyházi év szokásai közül számos nem él már, ezeket rendre felsorolja, mint a karácsonyi betlehemezést, a vízkeresztnapi három király-járást, de a Szent Balázs-napi versmondás is kiveszett és az Úr Napján való oltár előtti tisztelgés sincs már szokásban! Azonban e megszűnt szokások bemutatására kitér, az általa gyűjtött emlékanyag és kikérdezésekre alapozva. Felidéz röviden néhány rigmust is, saját megjegyzései kíséretében, a gúnynevekből néhányat és az ifjak randalírozását. Azonban megjegyezendő, hogy nem minden esetben világos a leírás alapján, hogy az illető szokást vajon még működésében látta Házy, vagy csak elmúlt korokat idéz fel. Házy szintén a múlt eseményeibe merül el, mikor az iparosságról ír. A falvakban az iparos céhek is katolikus jelleget öltöttek, annak ellenére, hogy összetételük vegyes vallású, és ez annak köszönhető, hogy a katolikusság van a vidéken túlnyomó többségben. A céh patrónusának napján nagy szentmisét tartottak, az egyházi öt főünnepen az oltár előtt gyertyával álltak, a körmeneten szintén gyertyákkal, zászlóikkal és lámpával kísérték a Szentséget. Holtjaikat tisztelték és testületileg elkísérték a temetőbe, sőt megannyi más módon is tanújelét adták valaha a katolikus eszmei közösséghez való tartozásnak. 190