Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Gulyás Gáborné Kiss Bernadett. Deszakralizált ünnepek

Népi vallásosság о Kárpát-medencében 6. Ünnepek tehát évezredek óta léteznek, és az ember ezeket az ünnepeit rítusokkal veszi körül. Igaz ugyan, hogy a rítus kifejezést a vallás köréből vette át a néprajztudomány, és használata máig sem következetes,

3 de mára már jelentése általánosabb értelmet nyert: rituálisnak nevezhetünk olyan viselkedésmódokat, cselekményeket, amelyek egy adott kultúrán belül társadalmilag kialakult jelrendszert képeznek, és ezen közösségben jelentésük mindenki számára egyértelmű. Az ünnepi rítusok az egész közösség életét tükrözik, fontos információkat adnak annak ideológiájáról, szemléletrendszeréről, világfelfogásáról.*

4 A rítusok megtartásának nem alapvető feltétele tehát a vallásos érzés és gondolkodás. Ünnep és ideológia A mindenkori hatalom hatásos és legitim eszközt talált arra, hogy céljait és intézményeit elfogadtassa a társadalommal. „Mert az ideológia igazolás" — írja Szabó Márton,

5 olyan igazolás, amellyel az uralmon levő elit észrevétlenül, és a legkisebb ellenállás kockázata nélkül formálja az emberek gondolkodását. Mert beépülve a kultúra legkisebb részecskéibe — pl. az ünnepi rítusok apró mozzanataiba, gesztusaiba — irányítják a legbelsőbb érzelmeinket is. Az ideológia kétségkívül nélkülözhetetlen eleme a gyakorlati cselekvésnek. Szimbolikusan megjelenik a mindennapok és az ünnepek szokásainak apró jeleiben, mozdulataiban, a köszönésektől kezdve az eskü jelzésének használatáig. A kultúra maga is szimbólumok rendszere, olyan jelbeszéd, mely csak a kódok pontos ismeretében érthető. A szimbolikus antropológia kutatói szerint egyetemes, minden kultúrát átfogó szimbólumrendszer nincsen, a szimbólumokat saját kulturális összefüggéseikben kell értelmezni. De a szimbólumok jelentése nem mindig állandó. Új értelmet nyerhetnek, jelentéstartalmuk is.módosulhat társadalmanként és egy közösségen belül ugyancsak. Erre egy érdekes példa, hogy Rácz Zoltán, a 60-70-es évek családi és társadalmi szertartásokat szabályozó kézikönyveinek szerzője egyik írásában felháborodva jegyzi meg, hogy a szocialista névadó ünnepségen a névadó szülők esküszövegük elmondása közben az egyik kezüket a szívükre helyezték, a másikat pedig a pólyára. Ez ugyanis szerinte „az eskünek és a spiritiszta pólyatáncoltatasnak valami sajátos keveréke". A saját világnézete szerint a szívre tett kéz az eskü jele, de a pólyára helyezett kéz számára már csak a „misztikus hókuszpókusz" megjelenése.

6 „Hogyan rendezzünk és szervezzünk családi ünnepeket?" — szól a kérdés a Népművelési Propaganda Iroda által kiadott füzet címében

7

, amely a 60-as években tanácsokkal, javaslatokkal próbálta egyre szélesebb körben elterjeszteni a családi események társadalmi megünneplésének „új formáit". A korszak szocialista-kommunista ideológiájának megfelelően az egyik tudatosan kialakított legfőbb cél a meggyőzés volt. Mivel az ünnep mindig és mindenütt elsősorban politikai szükségleteket elégített ki, ezért nem meglepő 308