Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Csáky Károly: XX. századi gyógyítók néhány Ipoly-menti faluban

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. „ Vótak ugye ollyan asszonyok, akik tudtak vernyi szemvei. Akkor oszt a gyerek siratott, nem aludt, nem evett. " Mint Kiss Istvánné mondta: „Csak idehozták oszt csak vót. Akkor szenesvizet csinátam neki. A bögréből a tányérba annyi vizet öntöttem, hogy a szén elbukjon. A söprőböl két szá' cirkot húztam, a tányérba tettem kereszt alakba. Annak négy sarkába tettem a masinába ' kivett faszenet, közbe' ezt mondtam: - Édes Jézusom, a te szent nevedre teszem, hogy a beteg meggyógyojj

on. Szent szívedre kérlek, hogy ne az én akaratom, hanem a tied legyen: - Ember, asszony, jány, gyerek. Amellyik szén fölgyütt — emberé, asszonyé, jányé, gyereké -, az rontotta meg a beteget. Utána keresztet vetettem a vízvei a gyerekre és lemostam vele. " Az igézet gyógyításának más módszerét is alkalmazta adatközlőm. Egy bögréből három kanál vizet kivett egy pohárba. (Előtte ezt mérés nélkül öntötte a bögrébe.) Ha kimerítés után még maradt víz a bögrében, akkor igézetben volt a gyerek. A vízzel háromszor lemosta a gyereket a fejétől a lábáig. Mosás előtt hasonló fohászt mondott, mint a fenti műveletnél. Utána a gyermek anyjának alsó ruhájával le kellett törölni a megígézettet. A gyógyító három „szem" vizet a gyermek szájába is csöppentett, miközben ezt mondta: „Édes Jézus, szent nevedre teszem, hogy a gyerek meggyógyuljon!" Ennél a mágikus gyógyításnál felbukkan a hármas szám: három kanál víz, háromszori mosás, három csöpp víz; mágikus eszközként alkalmazzák az anya alsószoknyáját; vizet csöppentenek a szájba, majd az ajtósarokba öntik a maradékot. A betegség elküldéséhez a profán cselekedet után Jézust hívja segítségül a gyógyító. Másik kedves adatközlőm, Bodzsár Sándorné Celleng Franciska (1910) másfél évtizede halt meg Ipolykeszin, ebben a határ szélére szorult honti magyar faluban. Római katolikus zsellércsaládból származott, s haláláig gyógyított különféle betegségeket, tanácsokat adott annak, aki hozzáfordult. Bár sikerült bizalmába férkőznöm, a gyógyítás közben magában mormolt ráolvasásokat, fohász szerű szövegeket csak hosszas rábeszélés után mondta el, miután megígértem, hogy haláláig nem közlöm azokat. Ellenkező esetben ugyanis a mágia hatástalan lett volna. Bodzsár Sándorné a zsebre gyógyításának volt nagy specialistája. A gyermeknek ilyenkor kipattogott a nyelve, s nem tudott enni sem. A gyógyító-aszszony olyan archaikus praktikát ismertetett meg velem, amely a fakultusz régi emlékét, a betegség átszármaztatásának ősi módját is őrzi. Ez a régi mágikus gyakorlat — akárcsak az előző adatközlőnél és sok más gyógyítónál általában — nála is vallási elemekkel „el köllött mennyi a szilvafáho". Ott a gyógyító-asszony „lepucóta a nyálkát", s abba a késvágásba tette a gyerek nyelvét. A továbbiakat így mondta el adatközlőm: 237