Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Limbacher Gábor: Egy palóc búcsúvezető napjainkban

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. ságban a „Katolikus Anyaszentegyház" megnevezés „egyetemes"-re változott, amit L. soha nem ejt ki, mert bár „a legszebb szó, a katolikus ugyanazt jelenti, de egyből a mi vallásunkra is értendő." (2) Az Üdvözlégy kezdetű imádság újabb változtatásait sem fogadja el: „Üdvözlégy Mária malaszttal teljes...", az újabb „kegyelemmel teljes" helyett. Egykori tanáraira is hivatkozva ezt úgy indokolja, hogy a magyar nyelvhasználatban a kegyelem arra utal, hogy a benne részesülő korábban bűnös volt (melyből kegyelmet nyert), a malaszt viszont azt jelenti, hogy Istentől nyerte az összes ajándékot. Szűz Mária pedig sosem volt bűnös, hanem kezdettől Isten ajándékaival teljes. (2, 6, 7, 8) A Miatyánk esetében is az eredeti változathoz vonzódik. Számon tartja, hogy az imához kapcsolt „mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké" szöveget nem Jézus tanította, hanem az apostolok után mintegy két évszázaddal élt görög egyházi író és a keresztény teológia első rendszerezője, Origenész „találta ki", a Szentírásban nincs benne. „Sajnos a II. Vatikáni Zsinatban betették, de legalább van közte egy kis papi imádság." A Miatyánkot a formai változtatásokkal együtt az új gyakorlatnak megfelelően mondja, „mert az liturgikus ima, és az hivatalos, azt kell." (4, 6, 7) „A templomok [II. vatikáni] zsinat hatására történt átalakítása katasztrofális. Egyesek szó szerint vették a dolgokat, és nem értelemszerűen. A szentélyrácsot, a gyönyörű kancellust kidobták. A [balassagyarmati] szaléziaknál is szétbontották, a váci székesegyházban viszont a középkori reneszánsz szentélykorlát ott van, amit a régi székesegyházból menekítettek meg. (...) A barokk kor — Tridentinum — nagyon jót hozott. A barokk liturgikus térben Krisztus van a középpontban, hogy ahhoz igazodjon minden. A permanenter [az Oltáriszentségben folyamatosan jelenlévő] Krisztus a központ, minden ahhoz igazodik. (...) A gondolat nagyon szép, ahol fölkel a Nap, arrafelé fordul a pap [a keletéit templomokban, a régi szertartás szerint]. A II. Vatikáni Zsinat nyomán az áldozat lett a központ az Utolsó vacsora asztalát megjelenítő szembemiséző oltárral, a permanenter Krisztus oldalra szorult." (2, 6, 7) T. L. véleménye szerint a liturgia végzése a nemzeti nyelvek helyett latinul jobb volt és lenne, mert az egész egyházban azonos volna, értené mindenhol mindenki, és a profánnak tekinthető köznyelv helyett a szakrális jellegű latin „jobban odavaló". (2, 6) A szent és a profán minőségi különbségének jelentősége motivált egy felújított Úrmutató használatba iktatása körüli nézetkülönbséget is. T. L. saját pénzén, százezer forintért megjavíttatta, újra aranyoztatta és ezüstöztette a Szalézi Plébánia körmeneti monstranciáját, Urmutatóját. Miután elkészült, szerette volna megszenteltetni, de a plébános úr ezt fölöslegesnek tartotta, és nem áldotta meg mondván, hogy majd Jézus megáldja, amikor szent teste a szentség175