Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Viga Gyula: Előszó helyett

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. férnek e kötetek lapjain, s a szerkesztők a fejezetek tagolásával szerencsésen illesztették össze a szerteágazó tematikát. Egészében a népi vallásosság kutatásának társadalmasodását tükrözik a kötetek, ami esélyt ad annak árnyalt megvilágítására, hogy hol, mikor és milyen feltételek miatt konvergál, ill. hol, mikor és milyen hatásokra különül el a vallási dogmák valamint az egyházak világától a vallásosság népi gyakorlata. Mert nem csak arról van szó, hogy a népi vallásosság számos eleme korábbi a kereszténységnél, hanem a kettő későbbi párhuzamosságáról is. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a néprajznak, antropológiának, folklorisztikának — akár a tárgyak, akár a terek, akár a társadalom és szóbeli hagyománya változásának területén — a saját eszközeivel, önálló feladatköre is lehetséges. A Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5. címet viselő konferenciaanyag két vaskos kötet, közel 900 oldal terjedelemben. A szerkesztők, Lackovits Emőke és Mészáros Veronika, hat fejezetbe rendezték a kötetek közel hatvan írását, amelyek egy része valóban előadásszöveg, közlés, másik része pedig tanulmány értékű munka. Több vallási felekezet hagyománya, s azok együttélésének problematikája bontakozik ki a kötetekben az anyaországtól Szlavóniáig, Burgenlandig, a Kárpátaljától Székelyföldig és Moldváig, mindezt vallástörténeti és szerteágazó vallási néprajzi metodika fogja keretbe. Természetesen nem lehet itt most feladatom a munka egészének ismertetése, annak csupán néhány, általam érdekesnek és fontosnak ítélt kérdéskörének említésére szorítkozom. Az első nagy témakör a vallásos ábrázolások, feliratok, valamint a szakrális építmények és helyek problematikáját taglalja. Külön is megemlítem P. Szalay Emőke munkáját, aki — a Kárpátalja református egyházainak történetét és klenódiumait számba vevő kutatás részeként — itt a kenyérosztó tálakat, azok kapcsán a szecesszió vidéki és vallási területen való előretörését mutatja be. Csukovits Anita a pár éve tudományos szenzációnak számító, váci domonkos kripta tárgyi emlékanyagából ezúttal a festett koporsók vallási szimbólumait vizsgálja, Selmeczi-Kovács Attila pedig — az országcímerrel és a nemzeti szimbólumokkal kapcsolatos, kiterjedt kutatásaiból — itt a címerünk vallásos ábrázolásait mutatja be. L. Imre Mária az idehaza kevéssé ismert Bálint-kultusz történetét vizsgálja, Keményfi Róbert pedig — mint számos más tanulmányában — az európai görög katolikus tér problematikájáról értekezik, kapcsolódva Sámuel Huntington, nálunk 1998-ban megjelent könyvével kapcsolatos polémiához. Ki szeretném emelni ebből a körből Szacsvay Éva tanulmányát, ami Protestáns ábrázolások és a népművészet címmel jelent meg, s árnyaltan szól hozzá a „magas művészet" és a népművészet kézenfekvő, ám nem egyszerűen interpretálható kapcsolatrendszeréhez. Önmagában nem új az a problémafel22