Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Szőcsné Gazda Enikő: Orbai széki eklézsiakövetés a XVII–XVIII. században

— —————— Egyháztörténet, felekezetek együttélése nehezen telt volna ki. Ok voltak azok, akik felrázták először a hívek érdeklődését és vágyakozását az ige iránt". „A hívek igével szembeni közömbössége megtört. Az új lelkészt mindenki hallgatni igyekezett. Megteltek a templomok az igére figyelő hívekkel, s mire az igehirdetőt megunnák, már más van helyette, aki újabb érdeklődést ébresztett a hívekben az ige iránt. De élesen kellett figyelni a pásztort abból a szempontból is, hogy nem hirdet e idegen, főképpen unitárius hitelveket. A papmarasztás intézménye jótékonyan hatott hívei kálvinista öntudatának és hithüségének megerősödésére és egyházuk hitelveivel szemben érzett felelősségüknek kifejlődésére is."

7 - Bizonyos tekintetben szabadságot adott a lelkipásztornak arra, hogy szabadon beszélhessen gyülekezetének bűnei ellen.

8 - A haszontalan, ellenszenves papoktól könnyen és gyorsan, a gyülekezetet felkavaró peres eljárások nélkül megszabadulhatott. Ha a papmarasztás jogával a gyülekezet visszaélt és a hűséges lelkipásztort, talán szigora miatt nem akarta megmarasztani, ott volt az esperes és a parciális szinódus, aki nem egyszer szigorúan megbüntette az ilyen gyülekezeteket. Az eddig elmondottak alapján láthatjuk, hogy a papmarasztásnak megvolt a maga pozitív és negatív oldala. Mind a két véleménynek megvannak a valós tényei. A továbbiakban, az elvi megállapításokon túlmenően, néhány (elsősorban dési) egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei alapján tényszerűen próbáljuk megvizsgálni a papmarasztás intézményét. Megvizsgáltam az 1721-1786 közötti időszakról készült Dési Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveit, valamint a Széki Egyházmegye 1794-1815 közötti időszakról készült vizitációs jegyzőkönyveit. A Dési Egyházmegyében a 65 év alatt a 31 egyházközségben összesen 1190 vizitáció volt; ebből 1004 esetben marasztották, 144 esetben nem marasztották a papot, 42 esetben a pap nem akart maradni. 46 esetben a gyülekezet nem marasztotta a papot és ennek ellenére a parciális szinódus mégis úgy döntött, hogy marad a lelkész. A marasztások tükrözik az egyházközségek minőségét is, a jobb javadalmazású egyházközségekben a lelkészek sokkal hosszabb ideig szolgáltak, mint a gyengébb anyagi lehetőségekkel rendelkező egyházközségekben. Említenék néhány példát, ahol előfordult, hogy a gyülekezet több alkalommal nem marasztotta a papot különböző okok miatt, a parciális szinódus ennek ellenére marasztotta, mert jogában állt felülbírálni a gyülekezet döntéseit. Csomafáján 1747. január 4-én Vásárhelyi István volt a pap, a gyülekezet részéről hangzott a panasz: felesége részeges. A panasz megismétlődött 1748-ban, 1749-ben is, amikor a parciális szinódus is úgy látta jónak, hogy a lelkészt családostól együtt elhelyezze. 1750-ben már Kozárváron volt.

9 Kolozsgyulán 1734-ben Sajói István szolgálatára panaszkodott a gyüleke59