Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Történeti források, forrásismertetések: - Deáky Zita: A medicina pastoralis és a papok egészségügyi felvilágosító tevékenysége a XVIII. század végétől a XIX. század közepéig

Történeti források, forrásismertetések orvosképzés következményeként, ahol egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a testre, és kevesebbet a lélekre. Miután képzett szakember a falvakba nem került, maradt a pap, mint az egyetlen tanult ember, akitől nemcsak a közössége, hanem a képzett orvosok és a hatalmi szerv is elvárta, hogy szükségben ne csak a lélek, hanem a test gyámolítója is legyen. A papok gyógyító gyakorlata a 16. századtól már több ágra szakadhatott. Nemcsak a felekezeti különbségekből adódó mágikus-vallásos elemekre kell gondolni, hanem az írásbeliség elterjedésével a tudományos ismeretek hatására, vagy a filozófia és a természettudományos fejlődés kapcsolatára is például. Azt is fontos figyelembe venni, hogy a 18. századig az orvosok teológiai képzésben is részesültek, mivel az egyetemeken univerzális képzés folyt. A 18. század második felétől szaporodnak meg azok az írott források, amelyekből a papok orvosi ismereteiről, a velük szemben támasztott világi és egyházi igényekről, az egészségügyi gyakorlati és szakirodalmi tevékenységükről, és nem utolsó sorban a papi gyógyítás hagyományairól is képet kaphatunk. Az orvostudomány fejlődése, a képzett orvosok megjelenése, azok társadalmi elismertsége (ha lassan is), a papokat is arra késztette, hogy nézzenek szembe a velük támasztott új közegészségügyi kívánalmakkal és kötelességekkel. A magyarországi orvostörténeti és néprajzi kutatás nem végzett eddig olyan vizsgálatokat, amelyek alapján szisztematikusan áttekintették volna a papi gyógyítás és a papok szerepének alakulását a közegészségügy fejlődésében, akár egy-egy korszakra vagy tevékenységi körre leszűkítve is. A 18. század közepétől, amikortól a Mária Terézia-féle törekvések és rendeletek hatására közüggyé vált a közegészségügy javítása, az állam részéről is jelentkező igénynek a papok többféle módon próbáltak megfelelni.

2 A 18. század közepétől egyre szélesedett a klerikusok az egészségügy területéhez sorolható tevékenysége, ugyanakkor éppen az előző két század hatására szemléletváltásra került sor mind a papok, mind az orvosok részéről is. A papok egy része ugyanis kérte, hogy orvosi ismereteket is oktassanak a szemináriumokban és a teológiákon, mivel a falvakba kikerült papok és lelkészek az orvos- és sebészhiány miatt gyakran teljesen magukra maradtak a beteg, sokszor életveszélyes állapotban lévő híveikkel, és a segítségnyújtás elől kitérni nem lehetett. így sokan gyógyítottak a hagyományt vagy az éppen divatos irányzatokat követve, illetve keverték mindezeket tevékenységük idején. A papok, a lelkészek egy rész pedig - részben felsőbb utasításra - részt vett az egészségügyi felvilágosításban akár csak szóban a szószékről, akár ilyen irányú irodalmi tevékenységgel. A közvetlen gyógyítás helyett egyre inkább az egészségmegtartás, az egészséges életmód fenntartása lett a cél, amit neveléssel, felvilágosítással igyekeztek elérni. Ez az irány erősítette a klerikusok népnevelői szerepének kialakulását, és különválását a gyakorlati orvoslástól. Természetesen a ten344