Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Gergely Katalin: Vallási vagy etnikai kisebbség?

Egyháztörténet, felekezetek együttélése ja, prédikálni kezdett az utcákon, koldulásból és egykori barátai jóindulatú segítségéből tartva fenn magát. Ez utóbbiak közül példája nem egyre olyan hatással volt, hogy nemsokára többen követték őt, de máshonnan is jöttek hozzá olyannyira, hogy népes tanítványserege és tevékenységük jellege miatt hamarosan összeütközésbe kerültek a lyoni püspökkel. 1179. Az ekkor már „Pauperes de Lugduno" - azaz „Lyoni szegények" - néven ismertté vált mozgalom azon célból, hogy rendezhesse viszonyát a helyi egyházi vezetőséggel, küldöttséget menesztett - élén feltehetően magával Valddal - az akkor ülésező III. Lateráni Zsinatra. Itt azt kérték, hogy szabadon prédikálhassák „Krisztus és az Apostolok Evangéliumát". A zsinatra összegyűlt egyházi vezetők felmérték teológiai felkészültségüket, amelyet nevetségesnek, megbotránkoztatónak találtak; úgy döntöttek, hogy szabadon prédikálhatnak a lyoni püspök engedélyével. 1184-ben a lyoni püspök, megelégelve az általa átkosnak ítélt tevékenységüket, kiűzte őket a városból. Mozgalmuk ettől kezdve egy évszázad alatt elterjedt: először Dél-Franciaországban, majd Eszak-Itáliában, később Európa-szerte. Magyarországra a valdensek - a szinte egyeden hiteles korabeli forrás, az inkvizíció jegyzőkönyvei szerint - csak a huszita mozgalommal egyidőben jutottak el (legalábbis az inkvizítorok „valdo-husziták" után nyomoztak az 1400-as évek első évtizedeiben). 1401-ben Sopronban német nyelvű valdens kolónia működött.

2 Ekkor már nem felkészületienségük okozott problémát a hivatalos egyház képviselőinek, sőt, éppen ellenkezőleg: kialakították saját teológiájukat. Hittételük, mint a szentségek tagadása a keresztség és az úrvacsora kivételével, a Purgatórium dogmájának következetes visszautasítása, a „szent" egyházi méltóságok kiiktatása az Ige terjesztéséből egy újfajta laikusság és az egyetemes apostolátus kialakítása céljából - mindez nemcsak az Egyház vezetésével helyezte őket szembe, ez a középkorban a társadalomból való teljes és gyökeres kirekesztést vonta maga után. Mozgalmuk, tanaik tehát titokban, mai szóhasználattal élve „földalatti", „illegális" utakon terjedtek. Már 1197-től pápai átok és komoly szankciók fenyegették azokat, akik hozzájuk csadakoztak; az Európa-szerte ismert eretnekmozgalmak közül csak a valdenseket büntették máglyahalállal, mégis vonzáskörük (tanítványaik származási helye alapján) már ekkor szinte egész Európára kiterjedt. Még az alapító életében bekövetkezett azonban egy radikális fordulat: a spontán keletkezett mozgalom túlnőtt mesterén, az „Alpokon inneni", tehát az itáliai hívek elszakadtak az alapítótól. Vald halála után a francia ág fokozatosan elhalt. A szemlélődő, koldulásból élő, városról-városra vándorló gyülekezetből egy magát munkával fenntartó, lelkészeit ki-, és továbbképző, rendszeres zsinatot tartó és presbitérium útján irányított egyház szerveződött néhány évtized alatt. Miután nem volt írott Bibliájuk, illetve ami volt ( a fent említett provanszál-vulgáris töredékek), az csak veszélyes lehetett, ha a hatóság megtalálja náluk, ezért a Szentírás lehető legpontosabb és legterjedelmesebb megtanulására helyezték a hangsúlyt. 24