Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - S. Lackovits Emőke: Különböző felekezetű közösségek együttélése a Veszprémi Egyházmegyében a XVII-XX. században

Egyháztörténet, felekezetek együttélése ség megakadályozta a katolikus híveknek a plébános által a szentségek kiszolgáltatását, pl. nem engedték a vegyes házas katolikus felet, vagy a gyermekeket, a frissen áttérteket gyónni (Szentgál, Nagyvázsony, Külsővat, Veszprém), beteghez az utolsó kenetet elvinni (Szentgál 1748.), súlyos beteghez a plébánost beengedni (Kővágóörs, Veszprém 1754.), a plébánost magánháznál misézni (Városlőd 1748.), sőt, a halottat eltemetni, mint 1748-ban Szentgálon, ahol a falu útjait elálltai „abbahagyva a koporsókészítést", a temetést megakadályozták, mondván: "meg nem engedjük, hogy plébánosok temessék el, eddig sem volt szokás", és a református lelkésszel temettettek.

78 A szentgáliakat azzal is vádolták, hogy katolikus falusfeleiket a böjt megtörésére vették rá.

79 A római katolikusok számára létkérdés volt híveik lélekszámának gyarapítása, amelyre különösen nagy hangsúlyt fektettek. Padányi Bíró Márton maga is komoly térítőmunkát fejtett ki, és ez az esetek egy jelentős részében nem volt erőszakos. Elve a meggyőzés, a lelki élmény nyújtása prédikációival, temetési beszédeivel, továbbá a csodákra való figyelemfelhívással pl. a gyógyulásokra. Erős hatást gyakorolt az érzelmekre beszéddel, énekkel, imádsággal, látvánnyal. Akadtak református lelkészek is, akik az ő hatására katolizáltak. Okét udvarába fogadta, vagy valamiféleképpen gondoskodott megélhetésükről.

80 A térítőmunkát plébánosainak kötelességei közé sorolta. Ezen a téren se szeri, se száma nem volt a visszaéléseknek. Ahol csak katolikus iskola volt, ott már a protestáns gyermekeknél kezdték a térítést, mint pl. Pázmándfaluban, de többnyire nem riadtak vissza az erőszaktól, a fenyegetésektől, sőt, az ellenálló személyek bebörtönzésétől sem, mint Kálmáncsán 1774-ben, Bolháson 1749-ben, Paloznakon 1754-ben, vagy 1741-48 között Balatonendréden, Tihanyban, Aszófőn, Balatonszőlősön, Kapolyon, Füreden, Arácson. Utóbbi helyeken pedig nem kisebb személy, mint maga Lécs Ágoston tihanyi apát tevékenysége nyomán.

81 Volt eset, hogy a bűnös büntetését katolikus hitre térése esetében elengedték, pl. Kenésén tolvajlás, garázdaság megtörténtét követően, 1774-ben, de előfordult, hogy a református egyház fegyelmezése elől menekült a paráznaságért eklézsiakövetésre ítélt személy a szégyenkőről a katolikus egyház kebelébe.

82 A lelkekért való küzdelem máig megdöbbentő példája az 1753-ban történt ösküi eset. Az evangélikus feleség ikerszülésben meghalt. Az egyik gyermek világra jött, a másiknak a keze lógott ki anyja méhéből. A katolikus férj után a gyermekeknek is katolikusoknak kellett lenniük. A házhoz érkező plébános beszentelte a gyermek kezét, miután a bába szükségkeresztségben részesítette. Az evangélikus rokonság hallani sem akart katolikus temetésről. Várpalotára indultak a borbélyért (seborvos), hogy az majd a gyermeket kivegye az anyából és így ő külön eltemethető legyen. Dulakodás támadt a plébános és a gyászolók között, amelynek során a pap elesett, összezúzva magát, amit a katolikus jelenlévők szándékos bántalmazásnak fogtak fel. Végül a temetést a méltatlan 151