Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - Halász Péter: A húsvéthoz kapcsolódó vallási népszokások a moldvai csángóknál

A mindennapok és az ünnepek vallásossága ra friss vizet öntött, s a család minden tagja megmosta róla az arcát, arról öntötték a kezükre a vizet. Azért, hogy olyan egészségesek, pirosak legyenek egész esztendőben, mint az a tojás. Máshol úgy mondták, hogy azért mosakodtak a piros tojásról, mert Krisztus feltámadt, hogy Krisztus vérivel mosakodtak (Magyarfalu, Pusztina). Volt, ahol nem is egy tojást tettek a vízbe, hanem annyit, ahány tagja volt a családnak.' Néhány helyen a piros tojás mellé párát (pénzt) is tettek a mosdóvízbe. Diószénben és Pokolpatakon pedig nemcsak mosakodtak a piros tojásról, hanem arról is itták a vizet. Trunkon így tettek húsvét mindhárom napján. Ez a szokás, bár kihalófélben van, sok családnál még ma is él, különösen az idősebbek körében. Moldvában, a katolikus falvakban hagyományosan általában nem szokás a gyermekek húsvéti megajándékozása. Nyomaira csupán néhány „székelyes" jellegű településen bukkantam. Vizanteán a piros tojásról való reggeli mosakodást követően, miután a gyermekek elmondták a Miatyánkot, megcsókolták apókájuk (nagyapjuk) kezét, aki pénzt adott nekik. Diószénben este a gyermekek kitették a keldár vizet, s ha „jók voltak", akkor Jézuska hozott bele verestojást, esetleg pénzt is. Pusztinában pedig nem a vízbe, hanem a párnájuk alá kapják az ajándékot, s azt mondják „megtojt a húsvét". Mások a gyermekeknek szánt piros tojást, édességet „a szemétre a seprő után" tették. „Nézzétek meg, melyiknek tojott meg a húsvét!?"

6 A vasárnapi nagymiséig jártak - sok helyen ma is járnak - a kicsi gyermekek korindálni. Csoportokba verődve mennek ilyenkor többnyire a 8-14 évesek, ismerősökhöz, rokonokhoz, szomszédokhoz. Kisebb falvakban bejárják az egész falut, a nagyobbakban csak a közeli utcákat. Általában nyitott kapukkal várják őket, de újabban nem mindenhol. Elkevéjedett a világ - mondják az öregek. De az ilyeneket elitéi a falu: „Cine nu deschidea poarta doar pentru el n-o deschidea" - mondta egy acélfalvi asszony - arra, aki nem nyitja ki; vagyis magát zárja ki a megköszöntésből. A korindálás párszavas köszöntését a legtöbb csángó településen egészen a legutóbbi időkig magyarul mondták, csak azokban a falvakban korindáltak románul, ahol már végképp kiveszett a magyar szó. Talán ezért, valamint az egész szokás magyar hagyományt őrző jellege miatt igyekezett a nacionalista román érdekek szolgálatába szegődött moldvai katolikus papság a korindálást is elveszejteni. A hírhedetten magyarellenes Tälmäcel papról még ma is emlegetik a Román környéki csángó falvakban (pl. Dzsidafalván), hogy „nagyon igyekezett megszüntetni" a korindálást. De a jobb ügyhöz méltó buzgalommal tevékenykedő pap mégsem érte el célját maradéktalanul, mert a dzsidafalvi gyermekek az 1990-es években - ha elvétve is - még mindig korindáinak. Igaz, románul. A magyarul beszélő moldvai falvakban változatos volt a korindálás köszöntő szövege, de ebben természetesen nem elsősorban települési sajátosságok tükröződnek, noha azok is lehetnek. Gyűjtésem során a következő típusokkal találkoztam: 316