Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - Horváth Sándor: Mindennapi népi vallásosság a grádistyei horvátoknál

A mindennapok és az ünnepek vallásossága A keresztvetés is egyre ritkább - nemcsak a templomok, keresztek előtt - másutt is. Minden házban volt szenteltvíztartó. (20-25 éve már nincs mindenütt.) Valahányszor a háziak a tiszta szobába léptek, az ajtónál függő szentelt víztartóban megmártották ujjaikat és keresztet vetettek magukra. Férfiak, nők egyaránt. Nagyszüleim generációja, tehát a századfordulón születettek, még a 6070-es években is minden nap meghintették a konyha vagy szoba - tehát annak a helyiségnek a négy sarkát, amelyikben aludtak: „Az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében! Amen."

3

' A kenyeret megszegés előtt mindig „megáldották" (=blagoslovit) az aljára késsel vagy kézzel vetett kereszttel. Ilyenkor az „Áldja meg az Isten!" fohászt mondták el. A kenyérvágógépek elterjedésével gyakran elfelejtődik a kenyér megáldása. A kenyér morzsáját pedig mindig a tűzre vetették, mert az „az angyalok kenyere: hogy nekik is legyen mit enni"

34 - magyarázzák általánosan az idősebbek. (Ma már nincsenek fatüzelésű tűzhelyek, s emiatt ez is elfelejtődött.) A kenyérsütés előtt - az 50-60-as évekig volt házi kenyérsütés - a kemence szájára a kenyeres lapáttal keresztet rajzoltak e szavak kíséretében: „Áldja meg az Isten Istennek ezt az ajándékát!'"

5 Ha a kenyérnek csak egyetlen darabkája esett is le étkezés közben, azt fel kellett venni, s meg kellett csókolni, úgy lehetett, sőt, kellett elfogyasztani - mert az Isten ajándéka. Az 50-es 60-as években születettek még így nevelődtek fel. Fenyítést kapott az a gyerek, aki ezt nem tartotta be. Az épület külsején - lakóházon és pajtán - régebben többször jelentek meg a szakrális emlékek feliratok, jelek, képek, szobrok formájában. Pajtán bizonyára részben azért is, mert ott a kenyérnek való, a gabona tárolódott a cséplésig. Csak két horvátlövői pajta feliratát idézzük példának: „IOHAN IHS 1813 HABETLER ANNO"

36 Egy másik pajta 1847-ben faragott feliratán is a Krisztus-monogramm látható: „ANNO MDCCCXLVII j 18 HIS 47 HJ. W.M."

37 A 60-as évekig épített néhány házon falfülkét alakítottak ki, s abba feszületet, Mária-ábrázolást vagy egy szent szobrát helyezték el. A ház belsejében a központ az asztal volt. Az asztal nagy tiszteletben állt: például nem volt szabad háttal rátámaszkodni, vagy felülni rá, mert az asztal olyan, mint az oltár. A szenteltvíztartók hiányáról már szóltunk. A szentek szobrai, képei gyakran „szentsarokba" kerültek, kerülnek. Amikor a két világháború közötti időszakban általános volt a tisztaszobában a két ablak közé állított sublat, akkor az lett a kiemelt hely, s felváltotta a „szentsarkot". A sublat teteje zsúfolásig megtelt csészékkel, bögrékkel - tehát a városinak, úrinak tartott presztízsjavakkal, s itt helyezték el a szentek szobrait, felette függtek a szentképek. Néhol - ez igen gyakran előfordult az elmúlt évtizedekben! - a kis szentképeket a nagyobb, rámás képek keretébe tűzték, sőt ezekből néha önálló kompozíciót alkottak több darab össze társításával. Ez volt a családi események emlékhelye is: a csecsemők fotói, az esküvői képek, a családi portrék, valamint a friss sírok fényképei mind helyet kaphattak, kaphatnak itt. Ez napjainkig élő gyakorlat. - Bár, ma már kivesztek a sublatok, s vagy a 272