Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - Horváth Sándor: Mindennapi népi vallásosság a grádistyei horvátoknál

A mindennapok és az ünnepek vallásossága „Csókolom!"-mai köszönni. Ez a magyar nyelvre váltás része. Korábban is tudtak a gyerekek magyarul köszönni, de akkor az ismerősök között a „Dicsértessék..." volt illő, s csak az idegeneknek köszöntött a gyerek „Csókolom!"-mai. A felnőttek - s a gyerekből felnőtté válást jelezte a köszönési forma megváltozása - egymás között a ,Jó napot!" - „Adjon Isten!"

22 formulákat váltották. Bizalmasabb köszönési forma, ha a köszönésnél ezt megelőzi egy helyzetre utaló biztatás. Például „Na, halad, halad?! Jó napot!"

23 Ha az „Adjon Isten!" a köszönés kezdő formulája, szintén bizalmasabb kapcsolatot tükröz. Távozáskor az „Isten vele!"

24 szokásos. Köszönni az út menti szakrális emlékek, különösen a keresztek és a templom, kápolna előtt elhaladva is kellett, kell. A múlt század elején Csaplovics János kiemelte, hogy a grádistyei horvátok szeretik a búcsújárást, a precessziókat, és, hogy „sosem mulasztják el magukat a szent kereszt jelével megjelölni, valahányszor csak elmennek egy templom vagy egy út menti kereszt előtt".

2

'

1 „A kereszt előtt köszönni kell!"

26 - nevelték otthon a gyerekeket. Ilyenkor nem a keresztet, hanem Istent üdvözölték. Mert a településnek ezen pontjai kiemelten szent helyek voltak: „ott maga Isten van"

27 - mondták. A némán mondott köszöntés mellett a lányok-asszonyok keresztet vetettek, a férfiak megemelték kalapjukat, sapkájukat. Múlt időben beszélek, pedig ez részben még élő gyakorlat. A középkorú és idősebb generáció tagjai, ha gyalogosan járnak, legtöbben még megteszik. A fiatalok már nem. Többen autóban - utasként - ülve sem feledkeznek meg róla. De úgy tűnik, hogy sokan éppen az autózás miatt hagyták el a keresztek, templomok előtti köszönést. Ha szól a kocsiban a rádió vagy a magnó - eleve más felé tereli az autózók figyelmét. A fohászok száma napjainkra erősen megfogyatkozott. Bár a múltban e téren gazdagabb volt a választék, de a horvátok közös, falubeli munkaalkalmai nagymértékben csökkentek, s ezzel arányosan fogyott az ilyen fohászok mondásának az alkalma. Mert amíg a keresztek előtt járva „némán" kell köszönni, addig a fohászok mindig hangosak. Ezek útra induláskor, vagy a munka megkezdésekor: „Isten nevében!", „Isten, segíts!", „Ó, Istenem!", „Áldja meg az Isten!"

28 Ritkábban használják, mert kevesen ismerik: „Isten, segíts erővel és gyors éjszakával!" - „Ha valaki bérmunkába ment, akkor ezt mondta, hogy gyorsan befejeződjön" - magyarázták.

29 Gyakran az asztali ima helyett hangzik el, hogy: „Áldja meg az Isten!"

30 Befejezésül, köszönésként leggyakrabban a következők hallhatók: „Hála Istennek!", „Isten fizesse meg!", „Isten fizesse meg, Mária!"

31 Kevésbé ismert ritmikus forma: „Isten fizesse meg szépen, Mária, minden ajándékodat! Ha szükségünk lesz majd rá, értünk is imádkozzál!"

32 A fohászok mellett a káromkodások is mindig jelenvalók. A luteránusokat becsmérlő, talán az ellenreformáció idejéből származó káromkodás általánosan elterjedt e horvátoknál. Ez a német-magyar szóegyveleg így hangzik: „Luter Marton seis patron!" (Ejtsd: Luther Márton seisz pátrón.) 271