Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - Horváth Sándor: Mindennapi népi vallásosság a grádistyei horvátoknál

A mindennapok és az ünnepek vallásossága élet vallásos alkalmait, egyedül az imák kutatására fordítottak nagyobb figyelmet"

1 - vezette be e témakört Bartha Elek 1980-ban. Akkor ő az imádkozáson kívül a köszönést, az évközi böjtöt és a munkavégzéssel kapcsolatos vallási elemeket sorolta e kategóriába. Bárth János már idézett összefoglalásában szólt az imádkozásról, a böjtölésről, a köszönési formákról - továbbá a ház külső és belső vallási jeleiről, a munka és a kultusz kapcsolatáról (fohászok), a keresztvetés jelentőségéről, valamint a kenyér tiszteletéről; az emberi élet fordulóinak vallásosságáról és a közösségi ájtatosságról külön fejezetben foglalkozott, de utalt ezeknek a „hétköznapi vallásossággal" való kapcsolatára. Mi ezt a sort további elemekkel bővítjük. Előbb azonban nézzünk néhány példát a grádistyei horvátok körében

6 végzett kutatásunkból arra vonatkozóan, hogy a köz- és ünnepnap miként kapcsolódhat egymáshoz. Nem a közönséges fizikai tisztálkodásra és tisztításra gondolunk - holott ennek is van kultikus, szakrális jelentősége -, hanem például éppen az ünnepet megelőző böjtre. Ennél sokkal nagyobb bizonyságot jelent a búcsújárás emlékének, hatásának továbbélése az un. „köznapokon": egyrészt a búcsújáróhelyről hozott szenteltvizet, azaz a szentkút vizét hoszszan használták, használják, másrészt a búcsús emlékként hozott, és a kiemelt rokoni és baráti körnek ajándékba adott szentképek annyiszor hathatnak a tulajdonosukra, ahányszor csak szeme elé kerül a szentkép - például az imakönyvet lapozva. A kis szentképek típusairól az utóbbi időben megszaporodtak a hazai publikációk, de ezek ritkán szólnak e tárgyak funkciójáról, használatuk módjáról.

7 Itt az ajándékozó egyénisége, a megajándékozott életében betöltött szerepe alapján mélyebb vagy felszínesebb kötődés alakulhat ki - s ezen keresztül szűrődik át a megajándékozott viszonya a kisszentkép témájához, az adott búcsújáróhelyhez való személyes kötődéséhez vagy akár a kivitelének minőségéhez. Az Űrnapja, mint az ünnepi vallásosság alkalma teljesen rapszodikusan zárulhat le a „köznapokon". Az úrnapi sátor padláson megszárított virágait tűzbe vetették, amikor erre szükség volt: villámlás, égzengés idején, hogy a mennykő be ne csapjon a házba. Néha évekig elmaradtak a padláson, a gerendákra tett szentelt virágok, hogy szükség idején nyomban a megfelelő helyükre - a sparherd tüzébe - kerülhessenek. Ha az évek során felhalmozott szentelt virágcsokrok száma már túlzott mértékűnek mutatkozott a - rendszerint - gazdaasszony szemében, akkor több puslit is lehozott a padlásról, hogy a tűzbe vesse. Máskülönben spórolósán adagolta. - így az Űrnapja ünnepe valójában nem is zárult le sosem, hanem folyamatosan ott szunnyadt az emberek tudatában mindaddig, amíg használták a szárított szentelt virágot villámlás, mennydörgés idején. Ha az ünnepnap hétköznappal való - szinte folytonos - kapcsolódására utalunk, akkor meg kell említenünk az időjárási regulákat is. Ezek rend szerint adott ünnepeket tekintenek viszonyítási pontnak, de érvényességük az 268