Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - †Molnár Ambrus: Egyházi és vallásos élet, „diktálás”, „énelők” Nagydobronyban

A mindennapok és az ünnepek vallásossága ben is élő hagyomány. Az énekdiktáló soronként bemondja, diktálja a szöveget, majd egy másik atyafi vezeti az éneklést, őt énekkezdőnek, énekvezetőnek, éneklőnek nevezik. Az énekdiktálás szokásának eredetét kutatva szintén a reformációig nyúló gyökereket találunk. Oka pedig egyszerűen az, hogy nem volt elég énekeskönyv, és nagyon kevesen tudtak olvasni. 1562-ben ugyan éppen Beregszász vidékének egyik reformátora, Szegedi Gergely kiadott egy énekeskönyvet, majd 1569-ben annak „megöregbített" kiadása is megjelent. Ebből azonban nemigen jutott a szegény, falusi gyülekezeteknek. A másik tényező, amely kialakította ezt a szokást az írni-olvasni tudás hiánya. A reformáció törekvése többek között éppen az volt, hogy írni-olvasni megtanítsa népét, hogy a Bibliát olvasni tudja és énekeljen a gyülekezet, de ennek általánossá tétele hosszú időt vett igénybe. Ezért fejlődött ki az a szokás, hogy gyülekezetenként egy-egy olvasni tudó, ugyanakkor jó énekes ember vállalkozott az ének diktálásra és énekkezdésre, vezetésre. Magyarországon az énekdiktálás szokása a múlt század végére - legalább is a templomi istentiszteletekre nézve - szinte teljesen megszűnt. A temetéseken azonban továbbra is fennmaradt. Ma néhány szatmári és beregi gyülekezetben gyakorolják még. Kárpátalján a szokás fennmaradásának kedvezett az az elszigetelődés, amely a trianoni béke következtében állott elő. Előbb Csehszlovákiához, majd a Szovjetunióhoz csatolt kárpátaljai területen mintegy 70-80 ezer református él. Különösen az utóbbi négy évtizedben teljesen lehetetlenné vált az énekeskönyvek utánnyomása. A régiek elhasználódtak, elrongyolódtak. Halálos veszedelembe került az, aki Bibliát vagy énekeskönyvet próbált átcsempészni a határon. A nyomtatott énekeskönyv hiánya arra kényszerítette az ott élőket, hogy a régi énekeket lemásolják. A paraszti írásbeliségnek reneszánsza kezdődött el, amelynek eredményei az „énekes irkák, imádságos és igés füzetek" sokasága. A nagydobronyi gyülekezetben jelenleg két diktáló tevékenykedik. Itt Szanyi Feri Jánost mutatom be, aki Nagyberegen 1922-ben született, templombajáró, presbiter családban. Az éneklés szeretetét nagyapjától vette át. Az 1940-es években került Nagydobronyba és közel húsz esztendeje szolgál a gyülekezetben, mint diktáló. Megbízatását nem az egyház hivatalos vezetőitől nyerte, hanem a gyülekezet tagjainak bizalmából teljesíti szolgálatát. Előbb feleségének rokonsága, később mind többen hívták el temetésekre, majd az előtte szolgáló diktáló elöregedése után a templomi istentiszteleteken is őt bízták meg a diktálással. О tudatosan vállalja és végzi szolgálatát, amelyért a közösség tisztelete és megbecsülése övezi annál is inkább, mivel azt önzetlenül, mindenféle juttatás nélkül végzi. Mint énekkezdő a következő feladatokat végzi: A templomi, gyülekezeti istentiszteleteken az énekversek diktálása és az éneklés vezetése. Itt nem az általa gyűjtött és egy füzetbe leírt énekeket, hanem az énekeskönyv - zsoltár énekeit diktálja a szolgáló lelkésszel való egyeztetés alapján. 229