Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - †Molnár Ambrus: Egyházi és vallásos élet, „diktálás”, „énelők” Nagydobronyban

A mindennapok és az ünnepek vallásossága nál nagy hagyománya van. A reformáció kálvini iránya - különösen Bullinger - nemcsak az orgona, de még a gyülekezeti éneklés szükségességét is kétségbe vonta, de a magyar reformátorok az 1567. évi debreceni zsinaton kijelentették: „Az éneklést, mint a tudománynak, buzdításnak és isteni tiszteletnek részét, a Szentírás szerint bevesszük: „Tanítván és intvén egymást dicséretekkel, lelki énekekkel." (Ef. 5, Kol. 3) Az Antikrisztus táncoltató miséjéhez alkalmazott hangszereket pedig a képekkel együtt kihányjuk, mivel azoknak semmi hasznuk nincsen az egyházban, sőt jelei és alkalmai a bálványozásnak. A debreceni hitvallás még külön is felhívja a figyelmet Dávid zsoltáraira, „melyek ilyen használatra szerkesztettek." 1621-ben Szenczi Molnár Albert le is fordította a genfi zsoltárokat. A protestánsok között is - Magyarországon - a reformátusok hivatalos énekeskönyvében található meg mind a 150, Dávidnak tulajdonított zsoltár énekelhető formában.

21 A nagydobronyi reformátusok hagyományos éneklési szokásáról - igen szemléletes módon - így számol be egy szem-, és fültanú, a gyülekezet egykori segédlelkésze, aki több éven át szolgált a gyülekezetben: Vasárnap délelőtt az istentiszteleten „ezernyi torokból felharsan az Istent dicsérő ének. Úgy, mint ősidőktől megszokták: diktálás után. Különös, hogy nem ismerünk reá az énekdallamra, pedig majd minden dallamot ismerünk az énekeskönyvből. A szöveget is jól ismerjük, amit a diktáló fiú nagyhangon előre mond. A dallamról egyre sem találnánk rá, ha a szöveget nem diktálnák ... A gyülekezet ősidőktől fogva maga alakította ki egyházi énekdallamait. Lehet, hogy valamikor régen az egyik kántor nem fordított időt a hivatalos énekdallam iskolai tanítására, lehet, hogy a nagy hangerőt viselő, hatalmas templomi gyülekezettel szemben hiába erőlködött, hogy a dallamot a helyes irányba terelje. Tény, hogy egy sajátságos nép dallamformálást nem tudott megakadályozni." Ma már valóban nem tudjuk magyarázatát adni a nagydobronyi gyülekezetben kialakult éneklésmódnak. (A faluban újabban megindult népzenekutatás bizonyára feleletet ad majd erre a kérdésre is). „Megállapítható, hogy a nagydobronyi református nép különös ősi tehetséggel rendelkezett egy tipikusan sajátos, ösztönszerű és változatos egyházi dallamsor kitermelésére. Ezek a dallamok egyáltalán nem bántóak, néhol kitetszik belőlük az eredeti, énekeskönyvi dallamra való halvány visszaemlékezés, de nagyrészt eredeti alkotásoknak mondhatók." Természetesen ezek a dallamok csak az idegeneknek különösek és szokatlanok, a nagydobronyiak örömmel és tiszta szívvel zengedezik és adják tovább nemzedékről nemzedékre. „Éppen úgy szeretik saját költésű alkotásaikat, mint templomukat. Ez a szeretet is ragaszkodó szívükből fakad és éppen úgy hatja át vallásosságukat, mint a templomhoz való ragaszkodásuk."

22 A másik sajátossága a nagydobronyiak éneklésének az, hogy az énekeskönyvből is diktálás után énekelnek. Ez a szokás - temetések alkalmával még több kárpátaljai, sőt a beregi Tiszaháton az anyaországi gyülekezetek228