Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)
Imádságok, szakrális szövegek - Erdélyi Zsuzsanna: Az archaikus népi imádságszövegek történeti előképei
Imádságok, szakrális szövegek század végével, az európai írásbeliségben haladhattam időben lefelé egészen a 13. század végéig, az 128l-es olasz szövegemlékekig. 6 Ez alkalommal nem tudom az európai hátteret bemutatni. Jó, ha időkeretemen belül a magyar előképekre rávillanthatok, azaz ha kódexeinknek imádságainkkal kapcsolatot mutató szövegeinek egyikét-másikát elősorjáztatom a múltból. Ha írásbeli emlékeink nagy része el is pusztult, a korszak végéről szerencsésen megmaradt kódexszövegeink még a válogatás örömét is lehetővé teszik. Az írott és a szóbeliségben fönnmaradt emlékek közötti összehasonlítás alapját a középkori zsoltár- és hóráskönyvek, laikus ima- és énekgyűjtemények, majd első sorban a szenvedéstörténetet megjelenítő alkotások, az érzelmekre ható passió-epikumok és Mária-siralmak adják, amelyek a ferences hatásra fölforrósodott vallási élmény kifejezésére virágzó műfajokká terebélyesedtek ki. Szárbaszökkenésükhöz kezdetben a középkor híres „szent doctor"-ai is hozzájárultak: Anzelm, Bernát, Bonaventura, ill. Ambrus, Ágoston, de pápák is, akiknek sok imádságot tulajdonítottak. Hatott még az írástudókra Ludolphus de Saxonia (mh. 1340) Vita J. Christi с. műve és Szent Brigitta (mh. 1373) „Jézusról való tizenöt jeles imádság"-a. A 15. században ismert volt a Hortulus animae с imádságoskönyv, amely a század vége felé már németül is megjelent, nemkülönben Nicolaus Salycetus „Antidotarius animae" с műve 7 (1487). E nagy misztikusok különös figyelmet fordítottak Krisztus szenvedésének leírására, amelynek érzékletessé tételére igénybe vették a kegyesen hihetőség elve alapján elfogadott apokrif elemeket is. A Passió mély áhítata a keresztes háborúkig nyúlik vissza, amely háborúk összekapcsolták a Nyugatot a Kelettel, a krisztusi élet történelmi helyeivel: a Getszemáni kerttel, a jeruzsálemi keresztúttal, a Golgotával és Názárettel, kiemelten a passióköltészetet inspiráló helyszínekkel. A Szenvedés fölidézését, átélését, belső katarzisát szolgáló költészet erősen emotiv hangütéssel a ferences szellemiség terjedésével kelt életre. A Ferenc-rendnek volt feladata a Szentföld egyházi gondozása s a vele való kapcsolat állandó fönntartása. A passióköltészet gyűjtőfogalmába értelemszerűen beletartozik a Máriasiralom-líra is, amelynek kibontakozásához nagyban hozzájárult Geoffroy de Breteuil „Planctus ante nescia..." kezdetű sequentiája, majd a ferences Jacopone da Todi „Donne de(l) Paradiso"-ja és a „Stabat mater dolorosa..."-ja is. Fokozta kibontakozását a korai ferences inspiráció sok jeles alkotása és a lauda-költészet gyors térhódítása. A Szenvedés-tematika végigáradt a középkoron s minden országban tudott irodalmi remekműveket alkotni a szigorúan vett műfaji kerettől függetlenül. A köznép körében a terjedés-terjesztés élőszóval történt az írástudatlan kornak megfelelő másodlagos oralitás gyakorlatában, azaz az irodalom élőszavas közvetítésével. A csekély számú írástudók, szerzetesek, egyháziak, s a művelt főrangúak, gazdagok már olvashat134
