Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Csoma Zsigmond Budapest: Történeti rétegek és kultúrantropológiai megfigyelések a Kárpát-medence szőlővédőszentjeinek tiszteletében

mint nemzeti kulturális örökségünk egy-egy darabjára kell figyelemmel len­nünk, a szőlőhegyi védőszentek tárgyi emlékeire. Az egyén, a közösség és a védőszent érzelmi—lelki kapcsolata A fohász, az ima sokat jelentett a szőlőműveseknek. Kisgyermek koruktól azt látták, tapasztalták, hogy a földi és a lelki jóság tudatában bármit kérnek, bármiért imára kulcsolják össze kezüket azt Jézustól, az Úristentől, Máriától vagy éppen a szőlővédőszenttől megkaphatják. így erőt, lelki kitartást merítet­tek az imákból. A patrónus szobra, kápolnája általában az alatta lévő szőlőre, völgyre nézett, így az előtte letérdeplö, áhítatos szőlőbirtokos a szobor vagy a kápolna mögött egyben a szőlőhegyet is láthatta. Fohásza közben a szentre nézve, mintegy az égre emelt szemekkel, lelkében összekapcsolódott ily mó­don is a szent és a szőlőhegy. A szőlőhegyen elmormolt imák, a védőszentek, a feszületek, a Mária­képek, a forgalmi keresztek és a kápolnák előtti rövid, meghitt, lelket nyugta­tó pillanatok jelentették azt a fajta lelki kapcsolatot, amelyben a szőlőtermesz­tő az evilági, - sokszor megoldhatatlan - földi problémáira megnyugvást kaphatott. Itt személyesen Ő, és egyedülis csak Ő állt egymagában fohászaival, re­ményeivel és feloldozandó vétkeivel. Biztonságban és végtelen nyugalomban érezte magát a szent társaságában. Azzal a kedves, személyes jó ismerősnek számító patrónussal, akit évek-évtizedek óta ismert, aki hűségesen őrizte az ő titkait és a szőlőhegyre vezető út azon részét, ahol a szőlősgazda az év leg­több napján elhaladt, vagy pedig szőleje végében пар-mint nap találkozott vele. A szenttel való párbeszéd esetleg egyoldalú volt, de gondolataiban az ön­maga kérdéseire, fohászaira a kedvező válaszokat meg is kaphatta. A lelki megkönnyebbülés olykor-olykor fizikai-testi felüdülést is jelenthetett. A munka utáni fáradságot a rövid megállás, megpihenés, meditálás csökkentette. A már automatikus szokássá vált keresztvetés, esetleg az ima magában düny­nyögése már talán fel sem tűnhetett. A jámbor szőlősgazdának a lényévé vált és együtt élt ezekkel, mint egyházának egyéb tanításával és erkölcsi norma­rendszerével. Gyermekkorában rögződtek benne mindazok, amelyeket a szőlőhegyre igyekvő, vagy ott dolgozó öregektől, a nagyszüleitől, szüleitől látott, így ész­revétlenül is élete részévé váltak. Természetesnek tartotta, esetleg meg sem 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom