Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Timaffy László Győr: Sarlós Boldogasszony ünnepe Kónyban

váró édesanyákat, az emberi élet aratását, az újszülötteknek pedig add meg az istengyermekség kegyelmét!" - "Ámmen." Kónyban 1988-89-ben még azt is hozzáimádkozták: "Áldd meg Urunk erdélyi magyar testvéreinket, enyhítsd szenvedéseiket és adj nekik szabadságot!" Miatyánk és az Üdvözlégy Mária imájával ér véget a szertartás. Az emberek még aznap kimentek a határba és jelképesen néhány kaszavágással megkezdték az aratást, de az igazi munka csak másnap következett, a megszentelt eszközökkel. Az első kaszavágást a gazda végezte levett kalappal: "Jézus segílj!" - könyörgött és aztán átadta az első kaszásnak, majd keresztet vetett a táblára. Az aratás nehéz munkáját kezdetétői a végéig még sok szép szakrális hagyomány követte. A marokszedők szalmakötéllel fonták körül a gazda lábát és csak akkor engedték el, ha bort adott inni az aratóknak. Azt mondta hozzá: "Isten segítségével ne kösse meg semmi a munkájukat!" - Ezt azért csinálták, hogy a búza is jól eressze ki a szemét. A learatott gabonát kévékbe kötve keresztekbe hordták össze, hogy a kereszt védje meg a termést minden gonosz rontástól. Tetejébe sokhelyütt feldíszített kévét tettek, ez volt a Jézus kévéje, ugyancsak a védelem céljából. Ezt a zárókévét legtöbb helyen papnak, ritkábban huszárnak nevezték. Rábagyarmaton és környékén minden szemes gabonából néhány szálat levágatlanul hagytak a föld végén Szent Péter lova számára, régi áldozat hagyományaképpen. Az aratás befejezése szintén ünnepélyes volt. A táblához kihívott gazdát a marokszedők kévékkel körülkerítették és megéljenezték, a gazda pedig megköszönte munkájukat, majd levett kalappal mondta: "Hála Istennek, hogy befejeztük!" - Az uradalmakban aratókoszorút kötöttek és ünnepélyesen vonultak az intéző elé. Itt köszöntő rigmussal adták át a koszorút és egy kévébe kötött marokszedő lányt is; ez volt a hálakéve. A szövetkezeti gazdálkodás sem tudta ezeket a szokásokat teljesen kiölni az emberek szívéből. Aratókoszorút mindig kötöttek, csak nem az intézőhöz, hanem a Tsz elnökhöz vitték, egy másikat pedig a templomban kötöttek fel. Most, ha majd újra a magukén arathatnak, talán a szakrális szokások közül is újraélesztenek néhányat. 522