Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Erdélyi Zsuzsanna Budapest: Az archaikus népi imádságok interetnikus kapcsolatai

senki sem próbálkozott, műfaji egységben nem bocsátották az összehasonlító kutatás rendelkezésére, az utóbbi nagy kárára. Itt Közép-Európában e különös örökséget több helyen a nemtudás-nemismerés-nemhívés hallgatása vette körül, mint évtizedeken át nálunk is. Bár a történeti folklór anyagában találtak jelzéseket, de a csekély számú szövegek alapján megjelent szórványközlések szerzői nem gondolkodtak müfajt-meghatározó mennyiségben. Imitt-amott előbukkanó múltbeli nyomoknak, esetleges szellemi kövületeknek tekintették őket. Az évek során idehaza és külországokban végzett intenzív összehasonlító kutatás, terep- és könyvtári munkája végül is meghozta a kívánt eredményt s lehetővé tette, hogy fent nevezett kérdésekre választ adhassunk. A jelenleg rendelkezésre álló idő alatt csak a legfontosabbakra térhetek ki. Pl. jelezhetem, hogy ez az imádsághagyomány éppen a közös európai és értelemszerűen kárpátmedencei áhitattörténeti tények alapján nemcsak magyar sajátosságnak minősül, hanem minden nép hagyományában föllelhető. Nemcsak föllelhető, hanem számtalan egyezést mutat a magyar szövegállománnyal mind a funkció, mind a szerkezet, mind a típuskörök s motívumok, mind pedig a hozzájuk illetve az imamondáshoz fűzött képzetek és az érzelmi velejárók tekintetében.

7 A jelentkező azonosságok mellett azonban kimutathatóak az eltérések is, amelyek nem is az érdemi- lényegi részt érintik, hanem inkább egy-egy nép hagyománybéli konzervativizmusának, öröklött szellemi állományának, népköltészeti jellemzőinek megfelelően érvényesülnek. Pl. követhetők a motívumállomány, a stiláris formák, a képek bőségében, a hangvétel: lirai— epikus—dramatikus jellegének s arányának módosulásában. A keleti és a nyugati egyházhoz köthető paraliturgikus gyakorlat szempontjából nézve annyi a különbség, amennyi a magas és a népi vallásosság egyéb területén is jelentkezik: a dús liturgia forma-, szín- és képgazdagsága rávetül a népi jámborsági gyakorlatra és kihat a költői megfogalmazásra is. Nem beszélve főleg a bizánci kultúrkörbe tartozó népek még sok esetben kimutatható kevert tudattartalmairól, a mágikus és a misztikus elemek szoros egymás mellett éléséről. Ez pl. az imádságzáradékok tartalmi összetevőinél feltűnően megmutatkozik és sok esetben középkori formákat jelez.

8 Ha most summázva válaszolnék a fölvetődött kérdésekre, s az imaműfaj lényegéből, az imamondás értelméből eredő, a történeti háttérrel rendelkező általános azonosságokat érinteném, akkor azt mondanám: 1. A szenvedéstörténet fölidézése adja az imamondás lényegét, a krisztusi halálra való emlékezést, átélést, s az ezért járó kegyes jutalmat, hasznot. Te19