Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Mohay Tamás Budapest: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún

ra elé. Ilyenkor pózokat vesznek föl: a zöldágárus férfi ragaszkodott hozzá, hogy egy nagy késsel a kezében legyen rajta a képen, amit éppen ráemel az előtte álló lányra. A cigányok csoportjai is - a rendőrökhöz hasonlóan - jó érzékkel találják meg azokat a helyeket, ahonnan nem nézik ki őket, ahol önmaguk lehetnek: hajnalban nagy tüzet rakhatnak, táncolhatnak pl. az árvaház előtti útszakaszon, ami átmeneti terület, és csak a körmenet idején özönli el a tömeg. Meg kell még említeni a koldusokat, mozgássérülteket, akik 1990-ben a korábbinál nagyobb számban és nyíltabban voltak jelen a búcsú szent és profán terein ill. azok határain. Végül meg kell emlékezni a talán minden korábbinál nagyobb számban érkezett magyarországiakról. Közöttük éppúgy voltak zarándokcsoportok, mint a helybeliek között: buszokkal érkeztek Debrecenből, Kaposvárról, sok más helyről. Hódmezővásárhelyről domonkosrendi apácák egy csoportja jött; feltűnést keltettek fehér rendi ruhájukkal. Gyimesi szálláshelyükön ott voltak akkor is, amikor a hazatérő búcsújárók megérkeztek, és a hálaadás után a templomkapu előtt modern egyházi énekeket tanítottak a fiataloknak. Más magyarországiak a dokumentálás szándékával érkeztek, televíziós forgatócsoportok, fényképészek, néprajzkutatók, folklórgyűjtők, diákok. Rájuk ránk - különösképpen igaz volt, hogy új helyzetek, találkozások sokaságához kellett alkalmazkodni. A csodálkozás, a gyűjtőszenvedély, a dokumentálás hevülete, vagy egyszerűen a fáradtság persze olykor megakadályozta ennek teljes sikerét. A búcsúban néhány nap alatt tízezrek fordulnak meg: rendezett részvételük nem lehetséges egy világos "koreográfia" nélkül. Hagyomány, előírások és a tér adottságai által szabályozott rendje van annak, hogy körülbelül mit és milyen sorrendben végeznek a búcsúsok. Röviden érdemes jellemezni ennek ideáltipikus formáját. A megérkezés és az elindulás közötti időben - legyen az akár két nap, akár csak néhány óra - a búcsúsok sorra járják a szent helyeket: a kegytemplomot, a szentélyben a Mária-szobrot (ide három napig megszakítás nélkül jönnek az emberek, misék alatt is, s ez csak hétfőre változik meg, amikor a misék idejére szünetel a szobor látogatása), azután a Salvator és a Szenvedő Jézus kápolnákat a dombtetőn. Ide vagy a Kálvárián keresztül mennek föl, keresztutat járva, vagy megkerülik az erdő szélét a kevésbé meredek, hosszabb úton, s közben Rózsafüzért imádkoznak. A kápolnákban az ott kitett feltámadt Krisztus-szobrokat éppúgy megsimítják a zöldágakkal, kendőikkel, mint a Mária-szobrot a templom szentélyében, s pénzt dobnak a perselyekbe. A buzgóbbak, főleg idősebb asszonyok a Salvator kápolnában térden állva kerülik meg az oltárt (inkább olyankor, amikor kevesebben vannak, nem a nappali órákban). A tetőről a Szent Antal kápolnát érintve jönnek 138