Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Petánovics Katalin Keszthely: Az álom szerepe egy asszony életében

L. Assisi Szent Ferenc Perugiai Legendája (Fordította, a bevezetőt és a jegyzeteket írta VARGA Imre) Hn.é.n. 15. 14. A terciariusok a világban akarnak tökéletességre törekedni; nagyon fontos, hogy életük feddhetetlen, példa értékű legyen; gyakorolják a testvéri szeretetet, az apostolkodást az em­berek között; törekedjenek egyszerű, szerény életre; szórakozásaikban legyenek mértéktar­tók; böjttel, önmegtagadással, lemondásokkal szoktassák magukat Krisztus keresztjének vi­seléséhez; áldozatok árán is igyekezzenek naponta áldozni stb. - L MAJSAI Mór OFM­DÁM Ince OFM: Assziszi Szent Ferenc Világi (Harmadik) Rendjének Vezérkönyve 8. ki­adás, Bp. é.n. III. A szent szabály és magyarázata 46-109. 15. 14. számú álom, kézirat 391. - "Azt mondják az okosok: ne aludjál, nem fogsz álmodni. Én egészen más véleményen voltam." 4. álom. Kézirat 189-190. - Gyökössy erről így ír (i. m. 96): „Ha valakinek súlyos gondjai vannak, jobb ha bármit is álmodik, mint ha egyre több altatót, vagy nyugtatót vesz be, mert ebben az esetben pszichéje nem képes álmokban fel­dolgozni a gondjait, problémáit." 16. 10. számú álom, Kézirat 341. 17. SZEPES M. i.m. 49-55. Az álmokat tartalmuk és jellegük szerint 5 csoportra osztotta: in­gerálmok; vágyálmok; betegségálmok; krízisálmok; visszatérő álmok; figyelmeztető és profetikus álmok. Az álmokkal foglalkozó szerzők különböző csoportokat állítanak fel. Gyökössy (i. m. 99-103) 10 csoportot sorol fel. 18. Apokalipszis: kinyilatkoztatás olyan titkos dolgokról, amelyet csak Isten ismer, s amelyek főként a jövőre vonatkoznak. Ebben a műfajban majdnem minden jelképpé válik. Ha meg akarjuk érteni, mindig az egészet kell figyelembe venni, s a jelképeket le kell fordítani gon­dolatokra. (V.o. ezzel kapcsolatban Biblia, Bp. 1979. III. kiad. 1406.) - Mivel a kézirat szerzőjének álmai (és az itt nem tárgyalt látomásai) titkosak és jelképekkel teljes üzenetek, ezért soroltam azokat az apokaliptikus név alá. Jól ismert tény, hogy mind az ószövetségi prófétáknak, mind az újszövetségi Jelenések Könyvének óriási hatása volt a korábbi századok látomás irodalmára, és ez a hatás még napjainkban is tart. L. e témával kapcsolatban KATONA Lajos: Túlvilági látomások codexeinkben. In: Katona Lajos irodalmi tanulmányai II. Bp. 1912. - Tar Lőrinc pokoljárása. Középkori magyar vízi­ók (Válogatta: V. KOVÁCS Sándor). 1985. - HARSÁNYI István: Adalékok látomás­irodalmunk történetéhez. In: Vallási néprajz 2. (Szerk.: Dankó Imre-Küllös Imola) Bp. 1985. MOLNÁR Ambrus: "Szent Asszonyok" és "Szent Emberek Társasága" A Hajdúság­ban a XIX. században. In: Vallási néprajz 2. (Szerk.: Dankó Imre Küllős Imola) Bp. 1985. 19. Minden vallásos tárgyú dolog különös jelentőségű az ő szemében. Pl. éppen ezen álom előtt nem sokkal, az úton talált egy esőtől átázott kis füzetecskét a Szent Sebekről. Úgy érezte, nem véletlenül. Hazavitte, s ezentúl minden nagy megpróbáltatása idején, később naponta, imádkozta a belőle tanult imát - nagy eredménnyel. Mircea ELIADE i.m. 172. így ír erről a jelenségről. "A vallásos ember élményvilágában átalakul a mindennapi élet, mindenütt "titkosírást" fedez fel. A legszokványosabb cseleke­det is szellemi aktust jelölhet." 20. "...a ház biztosan én vagyok. A háromszínű virág, ami a házat körülvette: a fehér a tiszta­ság, piros a szeretet, ibolakék a bűnbánat." Kézirat: 214-220. 21. Ezt az álmot 1935-ben látta, a háborúról még szó sem volt. Amikor a fia 1943-ban balesetet szenvedett, azt mondta az anyjának: "Édesanyám! Annyi katona bejött ide a szobába, amennyi csak befért, én meg úgy megijedtem tőlük, hogy kiugrottam az ablakon." "Minden világos lett előttem... Ahogy felállók, a nagybeteg fiam felett megláttam azt a kis kalitkaforma házacskát, amelbe 5 éves korában a polvauton felvittem... - Elsikítottam magam! Most tettem be a fiamat! Nem gyógyul meg. Az álom pontosan beteljesült." Kézirat 379-382. 111

Next

/
Oldalképek
Tartalom