Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallásos népszokások, mindennapok és ünnepek vallásossága, napjain vallásgyakorlata - Iancu Laura: Speciális egyházi fórumok: prédikáció, püspöki körlevél
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. A prédikációban elhangzottak megértésével kapcsolatos nyelvi problémák mellett szót kell ejteni egy másik jelenségről is, éspedig a prédikáció hiányáról. A jelenség ugyan a 19. és az azt megelőző évszázadokban volt igazán jellemző, a falvak jó részében, így Magyarfaluban is, a 20. század második felében is gyakran előfordult, hogy ritkán, csak nagyobb egyházi ünnepeken hangzottak el prédikációk. A 19. század második feléből származó adatok alapján úgy tűnik, a misszionáriusok gyakorlatában a prédikáció nem is (feltétlenül) számított a liturgia kötelező elemének,4 ahol pedig mégis előfordult, a románul nem vagy helytelenül beszélő olasz misszionárius pap prédikációját a misén részt vevők nem értették meg.5 A feljegyzésekből az is kitűnik, hogy a katolikusok körében a magyar nyelvet (is) használó papokat különös tisztelet övezte.6 A román nyelvet nem értő, magyar nyelven olvasni nem tudó katolikus közösség vallási művelődése, vallásos ismeretei és hitélete igen sajátos módon alakult, és ebben a folyamatban a prédikáció kulcsfontosságú szerepet töltött be. A magyar nyelvű valláskultúra hagyományozásában a kántorok háttérbe szorításával a népi vallásosság, a néphit sokat veszített sokszínűségéből. A román nyelvű egyházias vallásosság térnyerését és a magyar népi vallásosság térvesztését tükrözi a következő szélsőséges, de nem egyedi eset. Terepmunkám során 2010-ben találkoztam egy olyan idős asszonnyal, aki a Miatyánkot latin nyelven, az Üdvözlégy Máriát román nyelven, a Hiszekegyet és a Tízparancsolatot, továbbá néhány archaikus imádságot magyar nyelven tudta elmondani egymaga, annak ellenére, hogy az 1960-as évek közepétől román nyelvű liturgián vesz részt hetente több alkalommal. Természetesen ez a jelenség túlmutat a nyelv kérdéskörén és a paraszti/hagyományos kultúra más sajátosságaihoz kapcsolódik, melyek közül a legmeghatározóbb a szóbeliség és a sajátos helyi/ 4 Lásd. pl. a gorzafalviak 1860-ban írt levelében megfogalmazottakat. A levél szerzői szerint a körükben szolgáló pap „vagy egyszer”, azaz igen ritkán prédikált. Vincze 2004, 76. 5 Vö. Vincze 2003,63., 68. 6 Az 1860-as években a pusztinai plébánián (és a hozzá tartozó tíz fílián) szolgáló olasz plébánosról, Philippo Corridoniról például feljegyezték, hogy, „papi kötelmeit magyar nyelven végzi, mi miatt híveinél nagy becsben áll'. Ugyanakkor azt is feljegyezték, hogy a szóban forgó pap „ még nem tud annyit magyarul, hogy nép nyelvén prédikálhasson ". Veszély - Imets - Kovács 1870, 39. Kovács 1870, 13. Corridoni utóda, Liegerhoffer János plébános feljegyzi, hogy hatodik esztendeje minden vasárnapi valamint a rorate misék alatt „hitünkbeli czikkelyeit fejtegetem s magyarázgatom”, magyar nyelven. Vincze 2003, 98. A Pusztinán működő papokhoz hasonlóan Forrófalva papja, Dominico Miglioratti is ismerte és használta a közösség anyanyelvét, feltehetően a prédikáció során (is), amiért a lakosok, Kovács Ferenc megfogalmazásában: „élnek halnak ilyetén buzgolkodó lelkipásztorukért”. Hasonló példáról tudunk két északi csángó faluból (Szabófalva, Borsova) is, ahol az olasz, ill. a német misszionárius megtanulta és használta a magyar nyelvet. Lásd: Vincze 2003, 144. 526
