Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Búcsúk, zarándoklatok, szentélmények, vallási jelenségek - Gyöngyössy Orsolya: Látomásélménytől a vallási társulatig. A csíkmenasági Szent Család Társaság működésének tanulságai
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. papneveldéknek, kifizették a főoltár mellékszobrainak megvilágítását, lefestették a templom körüli vaskerítéseket. Továbbra is jelentős összegeket adományoztak a templom számára orgonajavításra, templomi szőnyegek beszerzésére, a szobrok lefestésére. Jézus koporsójába egy csíksomlyói faragómestertől rendeltek új szobrot 1975-ben.23 A Szent Család Társaságnak ekkorra már csíkszentgyörgyi, máramarosszi- geti, sepsiszentgyörgyi, marosvásárhelyi tagjai is voltak. Néhány külföldre „elszármazott” atyafit is találunk a névsorban, akik Angliából küldtek pénzt a társulat céljaira. Bakó Gábor plébános nyugdíjba vonulásával (1975) a Társaság nehéz helyzetbe került, az új lelkész ugyanis idegenkedve figyelte az általa „szektának” nevezett egyesületet. Pár éven belül leszedette a templomban elhelyezett perselyt, és megtiltotta, hogy tagokat toborozzanak vagy imaórákat tartsanak a templomban. Az egyházi támogatás hiánya hamar megmutatkozott: 1980 után a társulat már nem gyűjtött adományokat, csak a fogadalomban szereplő évi 2-3 szentmisét szolgáltatták ki az élő és elhunyt tagok tiszteletére. 1994-ben a pénzforgalom leállt, a törzskönyv bevételi és kiadási rovatai üresen maradtak. A Mész völgyében felállított emlékkő mellől elmaradtak az imádkozó asszonyok. A sziklát 2006-ban egy traktor kifordította a helyéről - azóta sem állították vissza.24 A Társaság létszáma a tagok kihalásával olyannyira lecsökkent, hogy a kétezres évek közepére már csak 50 főt számlált, a legfiatalabb tag 54 éves volt. 2007-ben még a társulat vezetőjének otthonában gyűltek össze esetenként imaórára, körülbelül tizenöten. Dánéi Gáspár akkoriban így látta a társulat jövőjét: „Ki fog ez is maradni. Ha plébános úr nem támogatja, akkor vége. Eleget búsulom azt is, hogy nem lesz utódom, de egyszerűen nincs senki, akinek ezt én továbbadhatnám ”.25 A Szent Család Társaság működésének tanulságai A jelenésekről Dánéi József első transzcendens élménye egyéni, nem ritualizált, spontán látomás volt. A Szent Család sorsáról való elmélkedés ugyan tekinthető egyfajta előzménynek, rákészülésnek, ám korántsem „transztechnikának”. A cigarettá- zás többszöri kiemelése a látó ébrenléti állapotát nyomatékosítja. 23 A csíkmenasági Szent Család Társaság törzskönyve alapján. 24 Interjú Adorján Károlyné Dánéi Irénnel, szül. 1928. (2007. július 5.) 25 Interjú Dánéi Gáspárral, szül. 1930. (2007. július 10.) 317