Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallástörténet, egyháztörténet, történeti források - Varga György: A szlavóniai gyülekezetek egyházfegyelmezése
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. Varga György A szlavóniai gyülekezetek egyházfegyelmezése Reformáció Szlavóniában Eszék közelében található Szlavónia négy Árpád-kori ősi települése: Kórógy, Szentlászó, Haraszti és Rétfalu (ez utóbbi ma már egybeépült Eszékkel). Itt él a honfoglaló magyarság ide települt, ezer év viharát is túlélő, megmaradt töredéke. A Kórógyi-család egyik tagja bűnrészes volt Szent Gellért püspök meggyilkolásában. Később ez a család a főnemesek közé emelkedett, Kórógyi István macsói bán volt. Az utolsó Kórógyi gróf, Gergely a mohácsi csatában esett el. Szlavónia a XVI. századtól a reformáció hazájának számított. Olyan jeles huszita érzelmű szerzetesek fejtették ki tevékenységüket ezen a vidéken, mint a Szeremségben (Újlakon, ma Horvátország) Bibliát fordító Pécsi Tamás és Újlaki Bálint. Az üldözés miatt, menekülniük kellett, a Biblia fordítást 1439-ben Moldvában (ma Románia) fejezték be. A ún. „Huszita Biblia“ teljes egészében nincs meg, csupán a Bécsi-, Müncheni- és az Apor-kódexben találhatóak meg egyes részei. A délvidéki területen végezte tevékeny munkáját a híres reformátor, Sztárai Mihály, aki a mohácsi csatát követően, 1544 körül jelent meg Szlavóniában, és kezdte a reformáció tanításának terjesztését. Rövid időn belül számos követője lett, s néhány év alatt 120 egyházat alapított Szlavóniában és Baranyában. A reformáció terjesztésében Szentantali Gergely volt Sztárai segítőtársa, és egyben a Dráván túli területre eső egyházak reformációját ő fejezte be. Szlavónia a reformáció otthonaként szerepel a magyar történelemben, felekezeti életében is mindvégig a reformáció jelenléte volt a meghatározó. A szláv lakosság mellett nagyobb létszámú magyar lakos is élt ezen a területen, egészen a 16. századig, a törökökkel való harcokig. A későbbi századok folyamán itt már inkább csak magyar szigetek voltak, amelyeknek fennmaradását a reformáció térhódítása biztosította. Az egyházfegyelem gyakorlása a kálvini reformáció elterjedésével kezdődött, és talán egyik legsajátossab újításának számított. Kezdetben zsinati határozatok (kánonok) segítségével lelkipásztorok, egyházi vezetők gyakorolták az egyházfegyelemet, később már a gyülekezetek vezető testületé, a presbitérium látta el ezt a feladatot. Tanulmányom a presbiteri jegyzőkönyvek, vizitációs jelentések, néprajzi leírások segítségével kalauzol vissza a múltba, bemutatva a 236