Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)
P. Daczó Á. Lukács OFM Fogaras: Népünk hitviláága, vallásos élete
Karolina asszony a kicsi guzsallyal Úgy látszik, Miklós bácsi esetében is így történt. Egyszerűen elfeledtem az elégtételt, ő pedig nem merte megkérdezni és miután hazament, ez az egészen egyszerű dolog úgy tudatosult benne, hogy azért nem kapott elégtételt, mert nagy bűnös, ezért nem is érvényes a szentgyonasa sem és így megmaradt bűneiben. Mindjárt át is mentem hozzá. Egy kicsit magyarázkodtam, úgy, hogy végül is együtt mondtuk el az elégtételét. Mosolyogva, lelkileg megbékülve váltunk el aztán egymástól. Miért mondtam el most ezt az esetet? Azért, hogy lássuk, mennyire igyekezett ez az egyszerű ember igazán jó katolikus lenni és milyen pontosan akarta vallásának legkisebb előírásait is megtartani! Mert most jön aztán részünkre a nagy meglepetés! Nemsokára rá Miklós bácsi egy zacskóban néhány marék korpát hozott és néhány fokhagymát, hogy szenteljem meg, mert az egyik tehenével baj van. - Nagy baj van a tehenemmel, plébános úr! - mondta. Járják a szépasszonyok. Pedig a szépasszonyok részére kicsi guzsalyt is felszúrtam az istálló gerendájára és tükröt is akasztottam a jászol fölé. 18