Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

„Nagy vitéz a Milfait"

száraz falevélben a betyár árvalányhajas kalapját, a szarka tarkaságában a haramia ingét. Ott, ahol sűrűbb az erdő, mintha a fák vére megduzzasztaná a lombokat, ott bizonyosan áll a betyár, lesben, mélán, rablókedvvel, kegyetlen szívvel" - fogalmazott Krúdy Gyula 1920-ban, a „betyárok országútján" haladva, azaz Várpalota felől Veszprémbe tartva. Valóban találkozott a Bakony „betyárával", ám az elvtársnak szólította az írót és tűzkövet kért tőle szelíden. Hol volt ő, az „álbetyár" már a hatalmas erdőség múlt századi „desertoraitól, járkálóitól, czégéres gonosztevőitől"? Hol volt ő Sobritól, a „Bakonyerdő királyától", akiért rajongott a magyar parasztság és emlékeiben: róla szóló történeteiben, dalaiban, balladáiban megőrizte alakját?! Halála után két évvel már népszínmű vitte hírét tetteinek majd Sobri címmel balettet is adtak elő hazánk színpadain. Ponyvák sorozatának szolgált témául. Az irodalomban külön műfajt jelölnek a nevével: sobriádának nevezik a hamis, romantizáló szellemben készült műveket. Az európai betyárirodalomban Sobri a legnagyobb magyar haramia címet kapta. Sobri életútja rövid és tragikus. Változó - 6-28 tagú bandájával alig több, mint két éven át tartotta rémületben a dunántúli vármegyék többségét. Népdalainkban cimborái közül háromnak a neve bukkan fel: Milfait Ferkóé, Pap Andoré és Mógor Jancsié. Milfait nevéhez a nép a „nagy vitéz" jelzőt kapcsolta. „Sobri József a nevem, Milfait vagyon velem" - szól a dal, meghatározva Milfait helyét Sobri mellett. Társvezére volt, de legalább olyan jelentős egyéniség lehetett, mint maga Sobri. Két, talán három évvel idősebb is volt Sobrinál. Vakmerősége pedig több közös rablásuknál felért vezéréével. A néphagyomány mégsem őrizte meg alakját annyira árnyaltan és rajongással, mint Sobriét és irodalmunkban sem jutott hely számára. De ki is volt Milfait, hogyan került Sobri bandájába? Kérdésünkre maga Milfait „válaszolt" 1836. december 21-én kelt „szabad vallomásában", kivégzése előtt három nappal: „Milfait Ferkó a nevem, Dabronyi, ezen T. N. Veszprém vármegyei Helységbeli születés 28 esztendős, sorsomra nézve juhász, most csavargó, R. Catolicus Feleséges és Gyermekes Ember vagyok." Becsületes életútjáról a kolerajárványt követő télen, 1832-ben térült le. Orvgazdaság bűnébe került, mert lovakat vett át a híres Buts József féle bandától. Fél évi fogságra és háromszor negyven botütésre ítélte a Veszprémi Törvényszék. Szabadulása után a Sopron vármegyebeli Tótkeresztúrra, a csornai papok uradalmába szegődött el juhászbojtárnak. Alig fél év múltán gyanúba fogták a csanaki kovács kirablásával. Bár a bűntettet sem akkor, sem később el nem ismerte, a csornai uradalom két esztendőre és fél esztendőnként 25 pálcaütésre ítélte. Mindenét el kellett adnia ráadásul, hogy a kártérítést megfizethesse. Csak egyszer kapott botütést, aztán megszökött. A Pünkösd napján hallgatott mise után sikerült megszöknie. Menekülésében akadályozták a lábaira erősített vasak. Ezeket útja közben egy „e végre készen tartott vasszeggel" feszegette s végül a Hányban, a Hanság lápvilágában -