Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

Gyűjtőúton Kelet-Tirolban

Levelezőtársammal, Koffler úrral sajnos nem sikerült személyesen megismerkednem, mert nem találtam otthon. Ezért még aznap továbbindultam. A városból Mittersill felé vezető úton haladtam északra. Huben településnél balra bekanyarodtam a Schwarzach folyó mentén, megcsodáltam a szép tiroli településeket (St. Veit, St. Jakob, Mariahilf), majd a völgy végében, az utolsó kis falucska, Erlsbach határában a folyó mellett éjszakáztam. Az utazás fáradalmai és a sziklás mederben a köveken át harsogva zúgó folyó hullámának moraja gyorsan álomba ringatott. Hajnalban esőcseppek kopogására ébredtem, de reggelre az eső szerencsére elállt sőt a nap is kisütött, így elkezdhettem a gyűjtőmunkát. A szép idő és a sok virág ellenére viszonylag kevés zengőlégy repült, így az eredménytől nem voltam elragadtatva. Gyűjtögetve fokozatosan haladtam visszafelé a völgyben. Az éjszakát és a következő nap egy részét is ott töltöttem. Kora délután elhagytam a völgyet, tovább haladtam a főútvonalon északra és Matreinél az Isel folyót követve a Virgental nevű völgybe értem. A völgy legutolsó kis települése, Hinterbichl kínált jó éjszakázóhelyet. Másnap onnan borongós időben, de a későbbi napsütés reményében vágtam neki a 2767 méter magasra emelkedő Mullwitzkogelnek. Eleinte dús aljnövényzetű ritkás fenyőerdőben haladtam. A szép számmal növő virágokon csak elvétve jelent meg egy-egy rovar. Később a fenyők lassan elmaradoztak, a nap egyre gyakrabban törte át a felhőtakarót. A rövidebb-hosszabb ideig tartó napsütés hatására a rovarvilág is megélénkült. Figyelmesen gyűjtögetve, komótosan haladtam tovább. A fenyők birodalmának felső határán a borókafenyő, majd a törpefenyő tette csaknem járhatatlanná a terepet, akaratlanul is az állatok által valamennyire is kitaposott ösvényekre kényszerítve az arra vetődő embert. Ezután a havasi rétek világa következett néhány kései szép alpesi virággal, a rovarok azonban egyre ritkábban mutatkoztak. Szinte észrevétlen volt az átmenet a sziklahavasok világába. Havas kőgörgetegek nehezítették a járást, gyakori pihenőt kellett tartani, de megérte a fáradságot. 2000 méter körül az egyik pihenő közben feltűntek a még mindig távoli sziklákon ügyesen mozgó zergék. Sokáig sajnos nem nézegethettem őket, lassan indulni kellett visszafelé. Az út lefelé sem volt sokkal könnyebb, mint felfelé. Ráadásul sötét felhők takarták el a napot, egyre hűvösebb lett, a rovarok is elbújtak, a gyűjtésnek végeszakadt. Csak lassan, nagyon óvatosan lépkedve lehetett haladni. Mire elértem a kocsit, éppen besötétedett. A Virgental végiggyűjtögetése másnapra maradt. Esős nap következett, csak rövidebb időszakokra derült ki az ég, akkor azonban a nap erőteljesen sütött, ilyenkor az állataim is megjelentek, így az anyag folyamatosan gyarapodott. Közben egyre gyakrabban nézegettem a térképet vizsgálva annak lehetőségét, hogyan tudnám legjobban megközelíteni autóval Ausztria legmagasabbra emelkedő csúcsát, a Grossglocknert. Visszatértem Matreinél a főútra, azon délre Hubenig és onnan a Kaiser folyó