Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1992 (Veszprém, 1992)

Laczkó Dezső a Kaukázusban

Táborozás a Keleti-Kaukázusban „Végre lepihentünk, - mi a sátrakban, kíséretünk pedig a puszta hideg és nedves földre. Egyetlen takarójuk a vízhatlan, ujjnyi vastag fekete szőrből készült köpönyeg, amelyekben a Kaukázusi gorczok mondhatni életük felét töltik. Lefekvéskor különös, szomorú dúdolás szűrődött át a sátor vizes ponyváin. Nem állhattam meg, kidugtam a fejemet a sátorból, s ott láttam a szakadó eső áztatta földön embereinket, guggoló helyzetben, hajlongva kelet felé, s csókolva a sáros földet, miközben az egyik lassú vontatott hangon énekelte Allah dicsőségét, egy végtelenül bús és igazán szívig ható melódiában. Milyen kép. Hatása alatt szinte megrohanja az ember lelkét a vigasztalan elhagyatottság s a jövő bizonytalanságának nyomasztó érzete. Kell, hogy visszhangot ébresszen az Allah nevét suttogó melódia a kultúrember bensejében is." A Keleti-Kaukázus átszelése után augusztus 2-án érkeztek vissza a Kaszpi-tenger partjára. Míg Déchy továbbutazott, hogy az expedíció második részét előkészítse, addig Laczkó az egyik tiroli vezetővel a gyűjtött anyagot rendezte, csomagolta. Augusztus 9-én kapták meg Déchy táviratát, hogy induljanak utána. A hegyek hűvöse után nehezen viselték a rekkenő hőséget a hosszú vonatúton: „Az óra már délután 5-re jár és még mindig pokoli a hő-