Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1988 (Veszprém, 1988)

Hajdani könyvkötőkről

szalagok paszományos mester-remekek, az előzékpapírok dúcról nyomott színes mustrái bécsi tapétásokat dicsérnek, vagy a helyi mester által készített festékesek. Kiemelkedő értékűek a mesterség magas színvonalát és sokoldalúságát bizonyító kehelytokok, ládikák, melyeknek finom szattyán-, vagy maroquenbőr borítását a könyvkötéseken is alkalmazott aranyozott díszítmények ékítik. Ilyen emlék ma már sajnos, csak elvétve akad. A díszítőszerszámok a korabeli divat, ízlés szerint, mintakönyvek után vésnököknél készültek. A könyvkötők vándorlásuk során apránként, ill. egy-egy mester elhalálozásakor annak hagyatékát megszerezve gyarapították szerszámkészletüket. Saját ízlésük, szépérzékük így csupán a kész díszítmény megválasztásában, kompozíciós felhasználásában nyilvánul meg. így lehetséges, hogy e

gy"

e

gy kötéscsoport, egy-egy mester kezemunkája az alkalmazott díszítmények alapján behatárolható. Az így kialakult feltevéseket szerencsésen erősítenek meg alkalmi bejegyzések, melyek a tulajdonos személyén kívül elárulják a vásárlás, köttetés évét, helyét, árát, — olykor a könyvkötő nevét is. A Dunántúli Református Egyházkerületi Könyvtárban őriznek egy sor könyvkötői számlát a múlt századból, melyek a pápai Kollégium könyvtára számára készült munkákat regisztrálják. Akárcsak ezek, számos szervezet, egyház jegyzőkönyve is őriz közvetett adatot a korabeli mesterek személyére, a kötéstechnikákra, anyag- és munkadíjakra vonatkozóan. Igen becsesek az anyakönyvi adatok, melyek olykor e hajdan megbecsült, igényes mesterség képviselőinek társadalmi helyzetére, kapcsolataira is rávilágítanak. A korabeli Pápa tudós tanárai szívélyes viszonyban álltak a város egyegy kompaktorával, amit az alábbi példával érzékelhetünk: „1815. Jan. 7

ik

' Ns. Ifjú Szombathi Pál könyv kötő Ttes Fehér vármegyében helyheztetett Gárdony helységben lakozott néhai Nemes Kaszap Mihálynak árva hajadon leányával Erzsébettel (házasságot kötött). Kérő: Tóth Ferencz theologiai professor, kiadók: Prof. Phil. Márton István Úr és Nzetes Joós Pál Eskütt Úr." Előfordul, hogy egy-egy mester nevét csupán egyetlen forrás, egyetlen bejegyzés, vagy „csak" néhány könyvkötés őrzi meg. Ha a Maister rendezett életvitelű iparos, nincs peres ügye, továbbköltözvén hagyatéki irat már más városban marad csak utána ... - legföljebb a ritkán szervezett összeírásokban szerepel. Egyelőre ilyen esetnek látszik Compactor Juhász Sámuel uramé is, akinek emlékét egy kötéstábláját vesztett, együgyű színes virágokkal díszített címlapú kézirata őrzi, mint törvényt ismerni szándékozó ember, lemásolta magának Werbőczy Tripartitumát 1747-ben, Veszprém városában. Megyénkben nem volt önálló céhe a könyvkötőknek: a soproni, illetve a budai céhhez tartoztak. Hegedűs János várpalotai mester bizonyságlevelét is a budai CÉHFÓLÁDA állította ki 1857-ben.