Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1988 (Veszprém, 1988)

Hajdani könyvkötőkről

megkeresztelt, de pogánnyá lett és fellázadt Koppány felett. A párhuzam teljesen világos és egyértelmű. A királyi pár nyilván így kívánta megörökíteni a győzelmet és bukást, a rejtett egyházi szimbolikának ezzel a finom eszközével. Uzsoki András (A Hazafias Népfront Városi Bizottsága koordinálásával, szakemberek bevonásával 1988 februárjában emlékbizottság alakult a csatáról történő megemlékezésre. A szerk.) HAJDANI KÖNYVKÖTŐKRŐL A korábbi századok szórványos előfordulásai után a XVIII. század elejétől fogva folyamatosan nyomon követhető Veszprémben és Pápán megtelepült könyvkötők működése. A múlt században már városonként háromnégy, később egyre több mester fordult meg a megyében. Várpalotáról, sőt Szentkirályszabadjáról is ismert egy-egy név. Kezük munkáját dicsérik a közgyűjteményekben nagy számmal őrzött, több-kevesebb sikerrel azonosítható kötésük. Latinos mesterségnéwel „Compacter", gyakoribb német meghatározással „Buchbinder" mesterekre egyre nagyobb szüksége volt a kibontakozó művelődésnek, a terebélyesedő adminisztrációknak, — túlnyomórészt természetesen a bibliofilek és a könyvtárak látták el őket munkával. Az elsősorban német nyelvterületen vándorló, tanuló könyvkötők iskolázott, kulturált emberek voltak, akik megtelepedvén Veszprém vármegyében is egy-két távoli nyomda bizományosaként könyvárusítással egészítették ki jövedelmüket; privilégiumot szereztek egyes kalendáriumok, imakönyvek, tankönyvek forgalmazására. Ezeket többnyire ők maguk kötötték be s így a haszon is nagyobb volt. Hozott könyvek elsődleges és javító újrakötésén kívül gyakori munkájuk volt üres papírívekből fűzött protocollumok, jegyzőkönyvek, naplók készítése. Ezek használói az egyes céhek, községi és hegyközségi jegyzők, papok és a diákság. A templomok sekrestyéiben őrzött jellegzetes XVIII. századi, velencei misekönyveket, a plébániák, parókiák házikönyvtárainak köteteit rendszerint krúdában, kiadói papírkötésben hozatták meg és a helyi, ill. legközelebb lakó könyvkötőhöz vitték, aki vaknyomással, ezüst-, vagy aranyozott bélyegzős, klisés tábladíszítéssel bekötötte azokat. A könyvespolcokon szoros sorrendben sorakozó könyveket a kor szokása szerint már csak gerincükön aranyozták; a táblaborításon legföljebb márványos festés látható. A katolikus szerkönyvek funkciójuk ünnepélyessége folytán is gyakran a mester minden tudását, szinte teljes díszítőszerszám-készletét igénybevevő, reprezentatív kötést mutatnak, így a kutatás szempontjából a legfontosabb tárgyi emlékek. Ezeknél a könyvtest is poncolt, aranyozott, vagy festett metszésű. A jelző-