Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1885

BURÁNY Gergely: Az ókori műipar

22 szépnek egymástól való elválasztását. Nem is ismerünk népet, melynek még a mindennapi életben használt tárgyain is a művészet legkezdetlegesebb nyoma mint csinositás észrevehető nem volna. A kutató történetbúvár sem tud oly kort vagy népet felfödözni, melyet tevékenységében kizárólag csak a hasznossági szempont vezérelt volna minden tekintet nélkül a kellemesre vagy tetszetős külsőre. Az értelmi tehetséget egyoldalulag művelő korszakokban a puszta materialistikus gondolkodás folytán meglazult ugyan a hasznosságot és szépséget összekötő természetes kötelék, de ha visszatekintünk az emberiség korábbi történetébe, a melyben mythikus költészet hajtotta szép virágait, a melyben a nyelv változatos szépségű- formákban pompázott, midőn még a naiv szemlélet és képzelem uralgott : azt tapasztaljuk, hogy akkor nem volt elkülönítve a czélszerüség a szépségtől, mert a természetben is együtt találhatók. Azon embernek, kinek összes tehetségei harmonikusan fejlődtek, olyan a belső élete, hogy szükségét érzi annak, hogy minden tettét a kellem kisérje, minden tárgya diszes legyen, a mi a kedély és képzelem bélyege, mi által a tárgy a szükséglet rideg köréből kiemeltetik. Olyan szükségesnek tartja ezt, mint a szónoki beszédben a képeket és alakzatokat, mint a költészetet és képzelmet az értelem mellett. Egész emberi természetünk kivánja tehát, hogy anyagi szükségletünk kielégitése mellett belső életünk szabadságát megóvjuk és a külsővel természetes egyensúlyban tartsuk. Ámbár minden népben megvolt a használt tárgyaik csinositására való hajlam, de természetesen nem mindegyiknél fejlett ki a tökély egyenlő fokában, mert például azon nép, mely túlságosan a beléletnek hódol, könnyen veszít a külső élet szépsége iránti fogékonyságából és viszont. Az ókori népek között leginkább a görög volt képes a művészetre való rátermettségénél fogva belátni, hogy a külső a belsőnek kifejezése. Ez volt az oka annak,