Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1876

LIPP Vilmos: Fölirattanulmányok. VII. Két germánnevü sírkő

mult, hogy ugyané terület vagy tiz évvel ezelőtt nem vált az eldöntő harcz színhelyévé. De térjünk vissza időszámításunk kezdetéhez, a mikor a quadok, egy hatalmas germán néptörzs, bírta ezen területet. A római állampolitika már korán vette észre azon veszélyt, mely éjszaki Duna határát e háborgó nép részéről fenyegette, mely a fentebb emiitett területet valóságos állandó táborrá változtatta át, a mennyiben e területnek minden, csak némileg is a természettől alkalmasnak kínálkozó pontját hol palánkavárakkal, hol u. n. égetett sánczokkal erősítette meg, mely erőditvények nyomai Stillfried, Kadolz, Altenburg, Braunsberg s több más helység határában még ma is szemlélhetők. A rómaiak tehát, kik sokáig vonakodtak e darázsfészekbe nyúlni, de ezen alkalmatlan szomszédokat mégis magoktól lehetőleg távol akarták tartani, a mellett, hogy a Feldunán egy mindig harczkész flotillát állomásoztattak, Carnuntumnál az egész part hosszát sürün megrakták erőditvényekkel, melyek őrsége részint Carnuntumból részint Saváriából váltatott fel, még azon megszokott és sokszor sikeresen használt államcsínyhez is folyamodtak: hogy e barbárok között viszályokat élesztettek, s hol az egyik, hol a másik fél pártjára álltak s igy mindenesetre az egyiknek háláját biztosították maguknak, de meg ezáltal megakadályozták azt is, hogy a barbárok egyesülten rohanják meg a birodalmat. Tacitus szerint Drusus, Germanicus öcscse, 46-ban Kr. u. járt ily diplomatiai küldetésben a germánoknál és nem csekély dicséretére vált, hogy sikerült is neki a germánok között egyetlenségeket szítani,

1) a minek röviden az lón eredménye, hogy Marobod a svévek (svábok) királya és ellenfele Catualda, góth törzsfőnök, miután egymást kölcsönösen tönkretették, a rómaiakhoz menekültek, 1) Tacitus, Annál. L. II. 62.