Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1876

LIPP Vilmos: Ó-római életképek. II. A nők

11 A rabszolgaság intézménye, mint különben is képzelhető, szintén nem litkán vált veszélyessé a házasélet csendjére és boldogságára nézve. De még ettől eltekintve is, a rabszolgaság a nőkre nézve még nagyobb veszélyt rejtett magában, azt tudnillik, hogy a nők kivetkőztek minden szelídebb érzésből és sivárokká, kegyetlenekké lettek, s ezt a vérengző gladiatori játékok inkább ínég fokozták. Juvenal igen szép versekben mondja el, mily embertelenül vesszf-ztette meg az asszony rabszolganőit anélkül, hogy hímzésétől csak föltekintett volna is, és csak akkor parancsolta ki mind a szobából, mikor a szolgák már annyira elfáradtak, hogy nem birták tovább ütlegelni a szerencsétleneket; Ovid is inti az úrnőket, hogy a szolgálók arczait, mikor azok őket öltöztetik, ne karmolják össze, és ne szurkálják azok meztelen karjait tűkkel. Hadrián császár egy hölgyet, ki rabszolganőivel gyalázatosan kegyetlenül bánt, három évre egy szigetre küldte számkivetésbe ; és mielőtt ugyanazon császár az urakat megfosztotta azon jogtól, hogy rabszolgáikat önkényesen megölethessék, akárhány olyan minden emberi érzésből kivetkőzött asszony volt, ki rabszolgáit minden alap, és anélkül, hogy csak feleletre is vonatott volna, kereszthalálra ítélte. A császárság alatt a nők kiváló gyöngesége volt a nyilvános játékok látogatása. És ez nem pusztán azon vágyból eredt, hogy lássanak valamit, hanem egyszersmind abból, hogy látassanak. Ovid a színházba siető felpiperézett nőket méhrajhoz hasonlítja; s annyi bizonyos, hogy semmiféle más alkalommal nem öltözködtek a nők oly szépen, mint mikor a színházba mentek, meri ez volt azon hely, hol a császári Róma egész pompáját fejtette ki, itt számíthattak a nők a legtöbb és legválogatottabb bámulókra. Ha oly komoly irók mint Tacitus és Dio Cassius is felemlítik azon aranynyal átszőtt köpenyt, a melyben Agrippina császárné a fucinai tón rendezett hajócsatát