Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1875

LIPP Vilmos: A római köznép az első császárok alatt. Tanulmány

— 14 — A szónoklat művészetét azonban jobban lehetett a törvényszék sorompói előtt, mint a tantermekben érvényesíteni és értékesíteni. A pörös ügyekben való vádlásra vagy védelemre akkor nem szükségeltetett, mint most, jogismeret, hanem kizárólagosan csak ékesszólás. Ha egyes törvény-szónok mellesleg a jogtanulmányokat is cultiválta, azt csakis másodrendű segédeszköznek tartotta; az ügyvédek legnagyobb része, — kik egészen üzleti modorban jártakéi,— a jogtudományban járatlan volt,s csakis a sok beszéddel győzte, s ha pörös ügyekben épen jogi érvekre volt szükségök, azokat a mellettök álló jogtudós, az úgynevezett pragmaticus súgta meg nekik. Ez utóbbiakat a pörös felek külön díjazták. Az ügyvédi pálya a tehetségdűs embernek mindent nyújtott Rómában, hirt, nevet, dicsőséget, gazdagságot. Ez volt az egyetlen polgári hivatáskör, melyben a legalacsonyabb származású is a méltóságok legmagasb fokára emelkedhetett. Ez és a jogi tanulmány a társadalom két magasabb osztályától is tisztességesnek tartatott, s innen származott a közmondás is, hogy „a köznép a tógában küzdi fel magát." A fény oldalnak azonban itt is megvoltak árnyoldalai. Először a tömérdek zugügyvéd, kik néha négy beszédért is alig kaptak egy aranyat, amiből még a pragmatikus számára is húztak le valamit, hacsak a pörös felek őket rosz borral, éretlen gyümölcscsel, vagy egyéb victualiákkal nem elégítették ki, s a kiknek keresményök nem ritkán még a lakbérre sem volt elegendő.

1) Miután az ügyvédi pályán igen sok volt a versenyző, az ügyvédek nem épen a legépületesebb módokhoz és eszközökhöz nyúltak, hogy magokat ismertekké tegyék, és feleket szerezzenek. így például némelyek, hogy a közfigyelmet magokra vonják, soha sem jelentek meg nagy iratcsomag nélkül; mások nagy rabszolga és cliens-kiséret 1) Martial. IV 46.