Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1875

LIPP Vilmos: A római köznép az első császárok alatt. Tanulmány

— 12 — lebbről szemügyre. Ennek az első századokban sem biztosított existentiája sem tekintélye nem volt. Az oktatás a császárság kezdetén épen nem, a második században is csak igen korlátolt mértékben volt államügy, községi ügynek is csak e korban ismertetett el némileg, s igy a nyilván alkalmazott s dijazott tanítók száma is csekély volt. Többet hozott a magántanítás. A magántanítók vagy egyes családnak szentelék munkásságukat, vagy, kivált a jobbak és keresettebbek, iskolákat tartottak. A tanítók legnagyobb része szabadosokból vagy görögökből állott, mert a görög nyelv és irodalom tanulása Rómában a műveltség nélkülözhetlen feltételéül tekintetett. Hogy a tanítók túlnyomó többségénél az oktatás nem a benső hivatás kifolyása, hanem egyszerűen csak kenyérkereset volt, azt már abból is lehet következtetni, hogy még a leghíresebb s tudományos munkásságuk által legkitűnőbb római grammatikusok(philologok)közül néhányan csakugyan egészen véletlenül álltak be tanítóknak, mikor már más pályákon czélt nem tudtak érni. így a hírneves M Valerius Probus akkor kapott nyelvtudomán}

Ti buvárlataihoz, midőn elvesztette abbeli reményét, hogy legiobeli altiszt lehessen, ami sok ideig fővágyát képezte. Általánosan elfogadott nézet volt, hogy igen nehéz kenyér az iskolában ülni, és gyermekeket tanítani, mert sok fáradság és vajmi csekély anyagi haszonnal járt. Az oktatás hajnalhasadtakor, vagy még előbb kezdődött. A tanítónak korábban kellett kelnie, mint a kovácsnak vagytakácsnak, és, mert minden gyermek mécscsel jött az iskolába, e mécsek olajbüzös gőzét, mely a tanszobában álló Homer és Virgil mellképeit feketére festette, beszívni.

1) A rakonczátlan s pajkos gyermektömeg közt csak a nádpálcza és a korbács tarthatta fenn a rendet. Hozzájárultak: még a szülék csodálatos igényei, és hiuságsziilte követelményei, melyekről már Orbilius egy egész panaszkönyvet 1) Juvenal VII. 222.