Mihály Mária (szerk.): 5. Fal és tértextil biennálé. Folyamatok - Vas Megyei Múzeumok Katalógusai 51. (Szombathely, 1978)
Nagy a valószínűsége annak, hogy az V. Fal- és Tértextil Biennálé vitákat és kételyeket fog kiváltani, s az Előkészítő Bizottság valószínűleg számolt is ezzel. Amikor ugyanis leszűkítették a beadható művek körét, sa létező tendenciák sokaságából egyet, mint a legkívánatosabb irányba mutatót kiemeltek, nehezen áttekinthető és mélyebb problémákat felszínre vető helyzetet teremtettek. Azzal, hogy az 1978. évi szombathelyi biennálé programját a „Folyamatok" címszóban határozták meg, valójában nem egyszerű tematikai szűkítést, nem is technikai szempontú megkötést, hanem sokkal átfogóbb érvényű: szemléleti megszorítást tettek. A pályázati felhívás szövege szerint folyamatokon a bizottság „a textil olyan megközelítését érti, amikor is folyamatok (sorozatok, szekvenciák, szériák) összefüggő rendszerben értelmezhetőek. Tehát nem egy, hanem több egymással tartalmilag összetartozó, komplex, egymást értelmező munkával lehet pályázni. A bizottság minden valószínűség szerint annak a szakma egészében jelentkező igénynek akart eleget tenni, amely szerint valamely megfogalmazott elvárással, megszorítással kell felfelé húzni a művészi teljesítményeket, vagyis vállalni kell a mégoly drasztikusnak ható anyagszempontú, technikai vagy tematikai orientálást is, hogy a már-már kialakulófélben lévő egyéni manirokat, az egyes egyéni teljesítmények stagnálását, egy bizonyos szintre történő beállását megakadályozzák, tehát hogy ennek az egész művészeti ágnak a dinamikáját biztosítsák. Mivel a tértextil szenzációja és a minitextil kirobbanó teljesítményei óta újabb nagy horderejű fordulat spontán nem következett be, érettnek ítélték a helyzetet arra, hogy külső segítség pótolja a belülről fakadó impulzust. A pontosság kedvéért le kell szögezni, hogy sorozat-művek eddig is készültek, amikor tehát az előkészítő bizottság éppen ezzel a megszorítással élt, akkor nem a textilművészettől idegen, hanem annak egy már létező tendenciáját hirdette meg ezúttal kizárólagos elvárásként. Egyfelől tehát: a textilművészet abban a kiváltságos helyzetben van, hogy mecénásai, pártfogói és képviselői sem engedik, hogy belemerüljön a nagy szemléleti és technikai áttörések utáni szélcsendbe, az elaprózottabb technikai bravúrok csábító lapályába. Most, amikor a legtöbb művész elkötelezte magát egy bizonyos anyag és egy bizonyos technika mellett, ami sokszor a színvilág állandósulását is jelenti, új kihívással, szokatlan feladattal kívánták őket szembesíteni. Minden ok megvolt annak feltételezésére, hogy — éppen a textilművészet utóbbi tíz évének magas átlagszínvonala miatt — a kihívás sok művészt inspirálni fog, új feladat újszerű megoldására csábítja, de legalább is látókörének kitágítására ösztönzi őket — tehát gyümölcsöző lesz. Másfelől viszont: a választott program, amely folyamatokat, sorozatokat kér a textilművészettől, nélkülözi a teljes átgondoltságot és elméleti biztonságot. Sorozatművet alkotni, olyan művet tehát, amely több, egymással a művész által választott és megjelölt módon összefüggő elemből áll, nem par excellence textilművészeti kérdés. A képzőművészet egészében is sajátos helye van: a huszas években kibontakozó konstruktív tendenciák hozták létre a képi absztrakciós folyamat természetes eredményeként, amikor a képi elemek redukciója olyan pontig jutott, hogy — Mondrian szavaival — „már semmi mást, csak relációt akar kifejezni.’A szerialitás elvét azok a képzőművészek tették magukévá, akiknek képi gondolkodása erősen intellektuális, rendszeralkotó, viszonylatokat teremtő irányba mutat, s mind képi világuk, mind rendszeralkotó tevékenységük az absztrakció igen magas fokán áll. Mindazonáltal a fogalom nem deff iniáit, a gyakorlat azt mutatja, hogy a művészek nagy része szabadon értelmezi. Nem kizárt az egyetlen darabból álló, mégis folyamatot feltáró mű (Richard P. Lohse), vagy a szerkezeti-formai variációk helyett asszociációs folyamatként megjelenő mű (Erdélyi Miklós), stb. A jelen pályázati kiírás azonban leszögezi, hogy a sorozatoknak egymással tartalmilag kell összefüggeniük, jóllehet a tartalom szó jelentése nagyon tág mezőben mozog a textilmű esetében. így tehát az a paradox helyzet állt elő, hogy a tértextil, a minitextil és a technikai megújuláshoz vezető anyagmegmunkálási 1. Dr. Friedrich ZV. Heckmanns: A sorozat elvéről a művészi alkotásban (Sorozatművek c. kiáll, katalógus bev. 1976, Székesfehérvár, Csók István képtár.)
